Már az elítélteket is mozgósítaná Ukrajna a frontra, közben folytatódnak a kényszersorozások

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Ukrajnában megyénként tízezer férfit kell mozgósítani – jelentette be az ukrán fegyveres erők őrnagya. Az igazságügyi miniszter pedig egy interjúban úgy fogalmazott: támogatja az elítéltek mobilizálását is. Közben az országban folytatódik a kényszersorozás, amelyről egyre több felvétel lát napvilágot.

Hírösszefoglaló

2024. február 18., 15:352024. február 18., 15:35

2024. február 18., 23:122024. február 18., 23:12

Az M1 Híradóban látható felvételen autóba tuszkoltak be egy hadköteles férfit a dél-ukrajnai Odesszában. A jelenetet egy ablakból rögzítették. Ukrajnában a legtöbb hasonló felvétel éppen ebben a városban készül, ahol már a tömegközlekedési eszközökön is mindennapos a konfliktus. A toborzók a villamosokon és a buszokon is keresik a hadköteleseket.

„A 19 éves fiamat, Mihajlót még januárban tartóztatták le az utcán. Ment a munkába, hét előtt öt perccel telefonált nekem, hogy már a hadkiegészítőben van. Egy napig ott tartották, majd a területvédelmi egységhez vitték. Ott két hétig tartották, most pedig Kalusban van” – mondta egy nő.

Az ukrán kormány a napokban tette lehetővé a hadkiegészítő-parancsnokságoknak, hogy ezentúl éjjel-nappal működhessenek, Zelenszkij elnök ugyanis másfél hónapja jelentette be, hogy félmillió embert kér tőle a hadsereg – olvasható a hirado.hu portálon.

Szakértők szerint azonban ennek a felét képes ellátni az ország költségvetése, így most minden megyéből körülbelül tízezer emberre van szükség.

„Sajnos a Krímet és Szevasztopolt, Donyecket és Luganszkot nem tudjuk most mozgósítani, ezért marad nekünk 23 régió. Vagyis 250 ezer ember mozgósításához az kell, hogy Ukrajna minden megyéjéből tízezer embert gyűjtsünk össze. Úgy gondolom, hogy ennyi embert mobilizálni lehet pár hónap alatt” – mondta Jegor Csecserina ukrán őrnagy.

Az ukrán igazságügyi tárca még ennél is radikálisabb lépést javasolt: mozgósítsák a jelenleg börtönbüntetésüket töltő és korábban elítélt állampolgárokat is.

Erről már az ukrán igazságügyi miniszter beszélt egy interjúban. „Senki nem tervezi a megkérdezésüket. Legalábbis ez az álláspontunk. Minden állampolgár kötelessége megvédeni az országot” – mondta az ukrán igazságügyi miniszter, aki hozzátette: kérni fogják a képviselőket, hogy támogassák a javaslatukat.

Az új ukrán mozgósítási tervezetet múlt héten fogadta el a kijevi parlament, azóta a szigorítások elől egyre több férfi menekül a zöldhatáron keresztül az Európai Unióba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni
2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott
2025. augusztus 18., hétfő

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben

Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben
2025. augusztus 18., hétfő

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba