Fotó: presidency.ro
Aligha lehetne szembetűnőbb a különbség a moldovai és a román államfői hivatal viszonyulása között a takarékossághoz: miközben Maia Sandu moldovai elnök néhány tízezer euróból letudta tavalyi külföldi hivatalos útjait, Klaus Iohannis útjai eurómilliókat emésztettek fel – pedig csak kettővel több hivatalos külföldi úton vett részt.
2023. január 10., 14:302023. január 10., 14:30
A HotNews.ro portál összehasonlítása szerint a moldovai államfő tavaly 19 külföldi úton vett részt, ami 514 403 moldovai lejbe került – ez nagyjából 25 ezer euró.
Szeptemberi, egyesült államokbeli útja, amely során felszólalt az ENSZ közgyűlésén, 75,8 ezer moldovai lejbe került, míg tokiói látogatását sikerült 27,3 ezerből kihozni.
Iohannis szintén járt az ENSZ New York-i közgyűlésén, és amerikai útja során San Franciscoba is ellátogatott, ott volt az egyiptomi Sarm-es-Sejkben a klímakonferencián, részt vett II. Erzsébet brit királynő temetésén, emellett többször is járt Brüsszelben az Európai Unió tagállami vezetőinek csúcstalálkozóin.
Ugyanakkor többi útja európai országokba vezetett, nem volt olyan „egzotikus” utazása, mint a Tokióba is ellátogató Sandunak.
Ehhez képest költött az elnöki hivatal több mint 3,3 millió eurót az utakra.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
szóljon hozzá!