Magyar Levente államtitkár szerint az ilyen esetek súlyos károkat okoznak a két ország kapcsolatában
Fotó: Facebook/Magyar Levente
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki, a történtekre Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az ukrán külügyminisztérium pénteki sajtótájékoztatójára reagálva azt írta: „A valós helyzet az, hogy egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték.”
2025. július 12., 16:412025. július 12., 16:41
2025. július 12., 16:502025. július 12., 16:50
A súlyos verést követően egy katonai kiképzőtáborba került, halála előtt arról beszélt, hogy egy erdőben, más emberekkel együtt verték meg. Állapota olyan súlyossá vált, hogy nem tudott mozdulni, ezért az ukrán katonák egyszerűen a sárba dobták, hogy ott aludjon.
Kijelentette: „Európában ilyen nem történhet meg – egy, az Európai Unióhoz csatlakozni akaró országban nem verhetnek vasdoronggal agyon embereket csak azért, mert nem akarnak háborúba menni.”
Végül világossá tette, hogy az ilyen események okoznak súlyos károkat a két ország kapcsolatában. „Ha valami káros az ukrán–magyar kapcsolatokra, akkor az ez” – fogalmazott a magyar politikus.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
szóljon hozzá!