Fotó: MTI
Kiemelt törekvés, hogy az anyaországban, a Kárpát-medencében és a diaszpórában minél többen támogassák aláírásukkal a Minority SafePack kezdeményezést, amelynek célja az őshonos kisebbségi közösségek európai uniós jogvédelmének megteremtése. Többek között ezt tartalmazza a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) zárónyilatkozata, amelyben – mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ülés után pénteken ismertette – teljes konszenzus volt a résztvevők között.
2017. november 10., 21:012017. november 10., 21:01
2017. november 10., 22:312017. november 10., 22:31
A dokumentum szerint arra biztatják a magyar szervezetek képviselőit, hogy minél szélesebb körben adjanak tájékoztatást a kezdeményezés fontosságáról. Olyan ügyről van szó, amely nagymértékben befolyásolhatja az Európai Unió országaiban élő magyar és más őshonos kisebbség jogainak biztosítását. Semjén Zsolt és Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a Máért plenáris ülése után, a sajtó képviselői előtt írta alá a kezdeményezést.
Erős anyaország nélkül nem lehetne sikeres külhoni politikát sem folytatni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke megköszönte a Máért tagszervezeteinek a kezdeményezés támogatását. Kiemelte: tudják, hogy ez egy nehéz és hosszú ügy, aminek nem lesz rögtön eredménye. Bíznak azonban benne, hogy az unió változni fog, és odafigyel az őshonos kisebbségekre, arra az 50 millió emberre, aki az unió államaiban él. Arra kérte a pártokat, segítsék, hogy összegyűljön az egymillió aláírás.
Semjén Zsolt elmondta: az ülésen abban is teljes konszenzus volt, hogy elvetik Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének javaslatát a határon túli magyarok szavazati jogának elvonásáról. A kereszténydemokrata politikus rámutatott: ezt az ellenzéki politikus nyilvánvalóan a politikai haszonszerzés reményében dobta be, és Szél Bernadett (LMP), valamint Mesterházy Attila (MSZP) is megfogalmazta tiltakozását. Jelezte: az ukrán oktatási törvény elleni fellépés ügyében szintén teljes egyetértés volt.
Megállapodtak abban is, hogy 2018 a külhoni magyar családok éve lesz, illetve, hogy Mátyás király emlékévet hirdetnek jövőre – ismertette a miniszterelnök-helyettes. Előbbi kapcsán rámutatott: első lépésként a 42 ezer forinttal járó babakötvényt és a 62 ezer forinttal járó anyasági támogatást terjesztik ki, s azt azok is megkapják, akiknek nincs magyarországi lakcíme. A kormány szándéka ugyanakkor, hogy a demográfiai helyzet javítása érdekében, amit lehet, kiterjesztenek a külhoniakra is.
Üdvözlik, hogy 65 ösztöndíjas részvételével folytatódik a szórványban működő magyar szervezetek munkáját segítő Petőfi Sándor-program, illetve a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program eddig elért eredményeit. Örömüknek adnak hangot, hogy a program 2018-ban újabb források bevonásával folytatódik. Szorgalmazzák, hogy a szomszédos országokban tevékenykedő magyar állami vagy magyar magántulajdonú részesedéssel rendelkező vállalatok termékeiken és szolgáltatási tevékenységük során törekedjenek a magyar nyelvhasználatra.
Áder János köztársasági elnök köszönti a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) résztvevőit a tiszteletükre adott fogadáson a Sándor-palotában
Fotó: MTI
A zárónyilatkozatban – amelybe ellenzéki javaslatokat is beépítettek – aggodalommal tekintenek a nyelvhasználat és az állampolgárság szabályozására vonatkozó, előkészületben lévő ukrán törvénytervezetekre, amelyek tovább szűkítenék az ott élő nemzeti kisebbségek jogait. Szorgalmazzák továbbá egy magyarlakta vidékeket magában foglaló közigazgatási egység létrehozását. Erdélyt illetően megdöbbentőnek és a jogállamisággal összeegyeztethetetlennek tartják a romániai magyarságot sújtó jogfosztásokat és hatósági intézkedéseket, aggodalommal figyelik azok sűrűsödését és kiszélesítését.
Határozottan tiltakoznak a romániai magyarság választott vezetőit sújtó hatósági önkény ellen. Aggasztónak tartják az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának leállását, tiltakoznak a korábban már jogerősen visszaszolgáltatott ingatlanok tulajdonjogának, illetve a bennük működő magyar oktatási intézmények jogszerű működésének megkérdőjelezése ellen. Elfogadhatatlannak tartják, hogy adminisztratív hibára való hivatkozással felfüggesztették a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium működését. Bíznak abban, hogy az iskola ügyében mihamarabb törvény által biztosított kedvező megoldás születik, és a 2018/2019-es tanév beiskolázási tervében az intézmény státusa a magyar közösségre nézve kedvező módon jelenik meg.
Felvidékkel összefüggésben szorgalmazzák, hogy a szlovák kormány tegyen lépéseket annak érdekében, hogy Szlovákia megfeleljen nemzetközi vállalásainak, amelyek a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkoznak, továbbá a szlovák jogrendben már meglévő nyelvi jogok érvényesíthetők legyenek a gyakorlatban. Szorgalmazzák a Győr-Csallóköz közötti autópálya megépítésének elősegítését is.
Vajdaság tekintetében elismeréssel állapítják meg, hogy Magyarország és Szerbia együttműködése példaértékű, reményüknek adnak hangot, hogy a nemzeti tanácsokról, valamint a nemzeti kisebbségek jogairól szóló törvények módosítását az év végéig elfogadják. Támogatják továbbá a Vajdasági Magyar Szövetség küzdelmét az anyanyelvi oktatásért különösen a kislétszámú osztályok esetében.
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
szóljon hozzá!