Lavrov: Moszkva és Peking kész megvédeni egymás érdekeit a nemzetközi színtéren

•  Fotó: Orosz külügyminisztérium

Fotó: Orosz külügyminisztérium

Moszkva és Peking kész megvédeni egymás érdekeit a nemzetközi színtéren – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor szerdán Moszkvában fogadta Vang Ji kínai államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság Külügyi Bizottságának irodavezetőjét.

MTI

2023. február 22., 12:372023. február 22., 12:37

„Kapcsolataink stabilan és dinamikusan fejlődnek, és a nemzetközi színtéren tapasztalható nagy turbulenciák ellenére összetartást és készséget tanúsítunk arra, hogy a nemzetközi jog és az ENSZ központi szerepének tiszteletben tartása alapján kiálljunk egymás érdekeiért” – mondta Lavrov.

Vang hangsúlyozta, hogy a magasszintű kölcsönhatás dinamikáját a KKP elnöke, Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin orosz elnök erőfeszítései tartják fenn.

Idézet
A nemzetközi helyzet változékonysága ellenére Kína és Oroszország mindig fenntartja stratégiai elszántságát,

szilárdan és magabiztosan halad a többpólusú világ kialakításának irányába, továbbra is elkötelezett a többpólusú modell mellett” – mondta a kínai tisztségviselő.

Vang szerint Peking arra számít, hogy a moszkvai találkozója új megállapodásokhoz vezet. A volt kínai külügyminiszter biztosította róla orosz tárgyalópartnerét, hogy bármely poszton folytatja a munkát a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésén.

Orosz sajtóértesülések szerint egyébként a kínai elnök május elején tehet eleget orosz hivatali partnere moszkvai meghívásának.

korábban írtuk

Figyelmeztette Washington Pekinget, hogy ne szállítson élet kioltására alkalmas eszközöket az oroszoknak
Figyelmeztette Washington Pekinget, hogy ne szállítson élet kioltására alkalmas eszközöket az oroszoknak

Kína nem kért bocsánatot az Egyesült Államok felett lelőtt kínai megfigyelőléggömbbel kapcsolatban kialakult vitában – mondta az amerikai külügyminiszter egy vasárnapi interjújában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak
2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán