Figyelmeztette Washington Pekinget, hogy ne szállítson élet kioltására alkalmas eszközöket az oroszoknak

•  Fotó: nbcnews.com

Fotó: nbcnews.com

Kína nem kért bocsánatot az Egyesült Államok felett lelőtt kínai megfigyelőléggömbbel kapcsolatban kialakult vitában – mondta az amerikai külügyminiszter egy vasárnapi interjújában.

MTI

2023. február 20., 08:022023. február 20., 08:02

Antony Blinken az ABC televíziónak Münchenből adott, és vasárnap sugárzott interjúban nagyon közvetlennek és nagyon világosnak nevezte Vang Ji kínai államtanácsossal, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottsága igazgatójával folytatott megbeszélését az ügyben. Mint mondta, Vang Ji értésére adta, hogy a légi eszköz légtérsértése elfogadhatatlan volt és soha nem szabad ismét megtörténnie.

Kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy

a megbeszélésen kínai tárgyalópartnere nem kért elnézést a történtekért.

Az amerikai diplomácia irányítója közölte, hogy a megbeszélésen szóba került a kínai-orosz viszony, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott, nagyon súlyos következményei lennének a kétoldalú kapcsolatokra, ha Kína élet kioltására alkalmas eszközöket szállítana Oroszország számára az Ukrajnában vívott háborújához.

Antony Blinken az interjúban ugyanakkor fontosnak mondta a kommunikációs csatornák nyitva tartását és a közvetlen diplomácia folytatását az Egyesült Államok és Kína között.

Felelősségünk van abban, hogy ezt a viszonyt felelősségteljesen kezeljük – fogalmazott az amerikai külügyminiszter.

Antony Blinken a Müncheni Biztonságpolitikai Fórum idején tartott kétoldalú megbeszélést a kínai külügyminiszterrel.

A két diplomata február elejére Pekingbe tervezett találkozóját a megfigyelőléggömb miatt megnövekedett amerikai-kínai feszültség miatt mondták le közvetlenül az utazás előtt. Ugyanakkor az Egyesült Államok kormányzatának különböző tisztségviselői – köztük Joe Biden elnök – az elmúlt hetekben többször megismételték, hogy az Egyesült Államok a versenyt és nem konfliktust keresi Kínával.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról