Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A tudomány, a kutatói tevékenység az, amikor elindulunk egy adott úton egy adott cél irányába, majd eljutunk olyan helyekre, ahol újabb kérdések merülnek fel, és megfelelő szelektálással, rendkívüli következetességgel, ha az ember nagy kihívásokat állít maga elé, a nagy célokhoz közelebb lehet jutni – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2023. október 08., 09:382023. október 08., 09:38
2023. október 08., 12:362023. október 08., 12:36
Krausz Ferenc elmondta, hogy a fizika felé fantasztikus tanárai vezették, a móri Radnóti Miklós általános iskolában Kiss tanár úr, a móri Táncs Mihály gimnáziumban Láng Hugó tanár úr,
és a leveleket a mai napig őrzi. Egyetemi oktatói közül kiemelte Simonyi Károlyt és Marx Györgyöt.
A Nobel-díjas fizikus elmondta, „az elektronok, amelyek az atomok héjában foglalnak helyet, attoszekundumos időskálán tudják változtatni a helyüket, energiaállapotukat, és ha ezeket az elektronfolyamatokat szeretnénk valós időben megjeleníteni - az az attofizika”. Kiemelte,
tehát valójában a molekuláris folyamatok azok például, amik betegségek kialakulásához vezetnek, elektronok mozgásával kezdődnek”.
Krausz Ferenc a Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központtal kapcsolatban kiemelte, „nagyon rövid, gyakorlatilag egy rezgési ciklusból álló infravörös lézerimpulzusokat használunk arra, hogy a vérmintában lévő molekulákat rezgésbe hozzuk, ezután a molekulák infravörös fényt bocsátanak ki, ezt az infravörös fényt nagy érzékenységgel attoszekundumos méréstechnikával tudjuk letapogatni, megmérni, és
Hozzátette, mindez azért nagyon fontos, mert a jelenlegi labormedicina csak egyes biomarkereket mér, míg az infravörös fényimpulzus sok ezer molekulát, így lehetőség nyílik egy adott betegségben szenvedő alanyok vérmintáinak, infravörös ujjlenyomatuk vizsgálatára. Ezután mérik meg egészséges kontrollegyének mintájának ujjlenyomatát is, és ha jelentős a kettő közti különbség, azt feltehetőleg a betegség okozta.
Krausz Ferenc a rádióműsorban kiemelte, hogy Palkovics László „beállt a projekt mögé, és rendelkezésre bocsátotta azokat a forrásokat, amivel az egész világon egyedülálló klinikai vizsgálatot tudunk megindítani tízezer magyar állampolgár részvételével”. Elmondta, hogy
és a mintákkal be tudják bizonyítani, hogy a módszer képes a tüdőrákot első, második stádiumban, a súlyos szív- és érrendszeri betegségeket pedig korai fázisban megbízhatóan detektálni.
A tudományos kutatásnak csak akkor van értelme, ha azt világszínvonalon tudjuk művelni. A szegedi Lézer Laboratórium, mely ,,ékkövünk”, ehhez abszolút alkalmas helyszín – fogalmazott Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus az M5 műsorában.
Krausz Ferenc Németországban élő magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fizikus és Anne L'Huillier Svédországban dolgozó szintén francia fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
szóljon hozzá!