2007. április 12., 00:002007. április 12., 00:00
„Az egyik pont a rendeletfelfüggesztése volt” – mondta a kormányfő.Egyúttal azt javasolta, hogy a kormány határozatbanadjon nyomatékot e kérésének. „Ha azelnök felfüggeszti a rendelet végrehajtását,az lesz az első lépés, amely lehetőséget ad atársadalom megnyugtatására. Ha ezt nem teszimeg, minden – egyelőre beláthatatlan – következményaz ő lelkiismeretén fog száradni” – mondta aminiszterelnök, aki szerint a belpolitikai helyzet csak továbbromlott azzal, hogy az alkotmánybíróságöt tagja kedden bejelentette: a rájuk nehezedő súlyospolitikai nyomás miatt nem tud részt venni a parlamentfeloszlatásának alkotmányos normakontrolljátkérő beadvány elbírálásában.Az ukrán tömegtájékoztatási eszközökelőzőleg arról számoltak be: Juscsenko 15 pontosjavaslatot dolgozott ki, hogy kompromisszumra jusson Janukovicskormányfővel, akivel megállapodott arról is,hogy elképzeléseiket addig nem hozzáknyilvánosságra, amíg nem vitatták meg.
Hírösszefoglaló
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.