Fotó: Twitter/President of Iceland/Veðurstofa Íslands
Keddre virradóra kitört az Izland délnyugati részén, a Reykjanes-félszigeten álló vulkán, amelynek hetek óta tartó szeizmikus tevékenysége miatt novemberben egy közeli falut is evakuáltak.
2023. december 19., 15:452023. december 19., 15:45
Az izlandi Meteorológiai Hivatal közlése szerint a kitörés a kiürített Grindavík halászfalutól északra kezdődött.
A helyi hatóságok figyelmeztetést adtak ki, hogy senki ne közelítse meg a vulkánt.
„Vulkánkitörés kezdődött Grindavík mellett. Nem tudjuk, mekkora károkat okozhat” – írta az X-en Gudni Jóhannesson izlandi elnök, hangsúlyozottan arra kérve a lakosságot, hogy kövesse a polgári védelem utasításait.
A Reykjavíktól 40 kilométerre délnyugatra fekvő Grindavíkot már hetek óta fenyegette a vulkán kitörése. Novemberben a falu mintegy 3700 lakosát evakuálták, és a közeli idegenforgalmi látványosságot, a Kék Lagúnát is lezárták, amit egyébként éppen a hétvégén nyitottak meg újra a látogatók előtt.
Az izlandi Meteorológiai Hivatal közlése szerint a földfelszínen mintegy 3,5 kilométeres repedés keletkezett, ami tovább nőtt. A vulkánból másodpercenként mintegy 100-200 köbméternyi láva tört felszínre – fűzték hozzá megjegyezve, hogy ez a mennyiség a korábban a térségben tapasztaltak sokszorosa.
Izlandon 33 aktív vulkánrendszer található, Európában a legtöbb, és átlagosan minden negyedik-ötödik évben történik vulkánkitörés. A Reykjanes-félszigeten a Fagradalsfjall tűzhányó közelében a közelmúltban három kitörés történt: 2021 márciusában, 2022 augusztusában és 2023 júliusában.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felajánlotta a román Belügyminisztérium Veszélyhelyzeti Hivatalának a segítségét – közölte az OKF szóvivője az MTI-vel pénteken.
Donald Trump amerikai elnök ukrajnai megbízottja, Keith Kellogg szerint jogos Oroszország aggodalma a NATO keleti bővítésével kapcsolatban, és az Egyesült Államok nem szeretné Ukrajnát az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben látni.
Az amerikai kormányzat fellebbez a közelmúltban bevezetett vámok alkalmazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló bírói döntéssel szemben, és nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján.
Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.
Parajd része a magyar nemzettudatnak, így Magyarország minden segítséget megad a helyieknek a sóbánya elöntése nyomán – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarors
Oroszország „újabb megtévesztő akciót” hajt végre azzal, hogy nem adta át a béke rendezésére vonatkozó javaslatát a Moszkva és Kijev közötti esetleges találkozó előtt – jelentette kiVolodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.
Romániát a szervezett bűnözés és az elutasított vízumkérelmek túl nagy száma miatt zárták ki az amerikai vízummentességi programból (Visa Waiver) – jelentette ki Emil Hurezeanu külügyminiszter a csütörtöki kormányülés elején.
Bejelentette távozását Elon Musk techmilliárdos a Trump-kormányzatból, miután segített az amerikai kormányzat méretének csökkentésére irányuló törekvésben, amelynek során több ezer szövetségi munkahelyet szüntettek meg.
Éhes palesztin tömeg tört be szerdán az ENSZ egyik raktárába Gáza központjában, aminek következtében legalább két ember meghalt és többen megsérültek, miközben az övezetben egyre súlyosbodik az éhínség.
Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte, hogy egyelőre azért nem vezetett be újabb szankciókat Oroszország ellen, mert úgy véli, hogy elérhető közelségbe kerülhet egy békemegállapodás az ukrajnai háború befejezéséről.
szóljon hozzá!