Kína ismét elutasította a WHO javaslatát a koronavírus eredetét vizsgáló kutatás új szakaszáról

Kína ismét elutasította a WHO javaslatát a koronavírus eredetét vizsgáló kutatás új szakaszáról

Fotó: Wallace Woon/EPA/Agerpres

Kína ismét elutasította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslatát a koronavírus eredetét vizsgáló kutatás új szakaszáról pénteken.

MTI

2021. augusztus 13., 12:432021. augusztus 13., 12:43

Peking ezt azzal indokolta, hogy az új szakasz terve nem az év elején, a közép-kínai Vuhanban nemzetközi és kínai kutatók által közösen folytatott vizsgálat megállapításain alapul – olvasható a Global Times című kínai lap cikkében.

Ma Csao-hszü kínai külügyminiszter-helyettes a Pekingben állomásozó külföldi diplomatáknak tartott eseményen elmondta: a kínai fél soha nem ellenezte a vírus eredetét kutató vizsgálatokat, sőt a kezdetektől támogatta és a továbbiakban is részt fog venni az ezt célzó tudományos munkában.

Kína azon lesz, hogy átültesse a gyakorlatba az országba látogató nemzetközi szakértők és kínai kollégáik közös javaslatait, különös tekintettel az eddig végzett kutatások kiegészítésére irányuló, további vizsgálatokra – tette hozzá.

Ugyanakkor leszögezte: Kína elutasítja a koronavírus eredetvizsgálatának átpolitizálását.

A kínai külügyminiszter-helyettes emlékeztetett: miközben a közös jelentésben a szakértők „rendkívül valószínűtlennek” ítélték, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el, a WHO csütörtöki közlése szerint különös figyelmet fordítanak majd a „laboratórium-elméletre”.

Miközben Kína határozottan elutasítja a vuhani laboratóriumot érő vádakat, hasonló állításokat fogalmaz meg a marylandi Fort Detrick katonai bázis egyik laboratóriumáról.

Ma Csao-hszü pénteken elmondta: már több mint 25 millió kínai internetfelhasználó írt alá egy nyílt levelet, amelyben arra kérik a WHO-t, hogy tartson vizsgálatot az amerikai laboratóriumban.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság egyik tisztségviselője azt mondta: a világ több pontján, például Olaszországban, az Egyesült Államokban és Franciaországban találtak már bizonyítékot arra, hogy a koronavírus már 2019 végén jelen volt, így a jövőben Kínán kívül is folytatni kell a vírus eredetét célzó kutatásokat.

A koronavírus eredetének vizsgálatára az év elején Kínába látogató nemzetközi misszió (tagjai között 17 nemzetközi és 17 kínai szakértővel) nem jutott konkrét következtetésre, és négy lehetséges forgatókönyvet hagyott nyitva.

A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy a vírus egy közvetítő faj révén terjedt át az emberre, elsőként valószínűleg 2019 őszén, a közép-kínai Vuhanban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi

Egy ember meghalt, sokan megsebesültek Texasban, amikor egy férfi lopott kamionnal, bosszúból belehajtott az állami közbiztonsági hivatal épületébe pénteken.

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi
2024. április 13., szombat

Biden szerint Irán hamarosan megtámadja Izraelt

Joe Biden időben közeli támadást vár Irán részéről Izrael ellen – az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.

Biden szerint Irán hamarosan megtámadja Izraelt
2024. április 12., péntek

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése

Tíz évvel ezelőtt, 2014 áprilisában fogadta el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Kalmár Ferenc A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában című jelentését. A politikussal a jelentés létrejöttének történetét, utóéletét jártuk körül.

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése
2024. április 12., péntek

Tinédzserek akartak iszlamista merényleteket elkövetni Németországban

Iszlamista indíttatású terrormerénylet előkészítésének gyanújával tartóztattak le három fiatalkorút a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban – közölte pénteken a düsseldorfi főállamügyészség.

Tinédzserek akartak iszlamista merényleteket elkövetni Németországban
2024. április 12., péntek

Putyin: eddig humanitárius okokból nem támadtuk az ukrán energetikai infrastuktúrát, de most kénytelenek voltunk reagálni

A dél-ukrajnai Dnyipropetrovszk és Herszon megyében az energetikai infrastruktúrát támadták orosz drónok az éjszaka – közölték pénteken az ukrán hatóságok.

Putyin: eddig humanitárius okokból nem támadtuk az ukrán energetikai infrastuktúrát, de most kénytelenek voltunk reagálni
2024. április 12., péntek

Hiába várják az Írországban élő románok a hazai piát és cigit, lekapcsolta a NAV a szállítmányt

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban – tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Hiába várják az Írországban élő románok a hazai piát és cigit, lekapcsolta a NAV a szállítmányt
2024. április 12., péntek

Iohannisszal a stratégiai partnerségről, Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok jogairól egyeztetett Sulyok Tamás

Sulyok Tamás köztársasági elnök Klaus Iohannis román államfővel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztetett csütörtökön a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón – tájékoztatott a Sándor-palota.

Iohannisszal a stratégiai partnerségről, Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok jogairól egyeztetett Sulyok Tamás
2024. április 12., péntek

Nő a feszültség, Irán továbbra is Izrael „megbüntetésével” fenyeget – Izrael jelezte: megtorolja az esetleges támadást

Elkerülhető lett volna, hogy Teherán „megbüntesse” Izraelt a múlt heti, a damaszkuszi iráni konzulátus elleni halálos csapásért, ha a támadást elítélik az ENSZ-ben – közölte csütörtökön Irán ENSZ-képviselete.

Nő a feszültség, Irán továbbra is Izrael „megbüntetésével” fenyeget – Izrael jelezte: megtorolja az esetleges támadást
2024. április 12., péntek

Zelenszkij szerint még a nyáron meg kellene kezdeni az EU-csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával

„Helyénvaló” lenne az Európai Uniónak idén júniusban megkezdenie a tárgyalásokat Ukrajna csatlakozásáról – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.

Zelenszkij szerint még a nyáron meg kellene kezdeni az EU-csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával
2024. április 11., csütörtök

Moszkva nem vesz részt a Zelenszkij-féle béketervről tartandó tanácskozáson

Oroszország nem vesz részt a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervéről Svájcban megrendezendő tanácskozáson – közölte Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő csütörtökön a Telegram-csatornáján.

Moszkva nem vesz részt a Zelenszkij-féle béketervről tartandó tanácskozáson