Kijev szerint orosz diverzió és provokáció a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadás

•  Fotó: Wikipédia/Ralf1969

Fotó: Wikipédia/Ralf1969

Orosz diverzió a zaporizzsjai atomerőmű elleni állítólagos dróntámadás, az orosz csapatok távirányítású (FPV) drónokat felhasználva „szimuláltak egy Ukrajnából indított támadást” az oroszok által megszállt létesítmény ellen – közölte Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerző ügynökség (HUR) szóvivője kedden.

Krónika

2024. április 10., 10:592024. április 10., 10:59

Mint arról beszámoltunk, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ugyanezen a napon korábban az erőmű megszálló adminisztrációjára hivatkozva közölte, hogy dróntámadás célpontja az erőmű szomszédságában lévő kiképzőközpont volt.

Idézet
Most a provokációk újabb hullámát látjuk Oroszország részéről. Ami a zaporizzsjai atomerőművet illeti, ezt már korábban is rögzítették, itt nincs semmi újdonság. Provokációk, amelyek célja Ukrajna hibáztatása”

– mondta Juszov a közszolgálati televízióban.

Az ukrán Enerhoatom atomenergetikai ügynökség kedden azt közölte, hogy

Oroszország „új szintre emelte propagandáját”, manipulálva a NAÜ szemléletét, és Ukrajnát vádolva az erőmű biztonsági hiányosságaival.

Az Enerhoatom szerint a nukleáris és sugárveszélyhelyzetek megelőzésének egyetlen módja a NAÜ határozatának betartása, az orosz csapatok és felszereléseik kivonása az erőműből, a közeli területek aknamentesítésével, valamint az erőmű feletti ellenőrzés visszaadása az ügynökségnek.

Juszov azt is hangsúlyozta, hogy

Oroszország illegálisan elfoglalta az erőművet, katonai személyzetet és felszerelést telepített a helyszínre, aknákat helyezett el az erőmű területén, és onnan indított csapásokat.

„Ukrajna álláspontja világos, világos és egyértelmű: nem hajtunk végre semmilyen katonai akciót vagy provokációt nukleáris létesítmények ellen. Az agresszornak pedig el kell hagynia az atomerőművet” – tette hozzá.

A zaporizzsjai atomerőmű, Európa legnagyobb atomerőműve 2022 márciusa óta orosz megszállás alatt áll.

A NAÜ csapatai 2022 szeptembere óta rotációs rendszerben állomásoznak a létesítményben.

Az erőmű a megszállás alatt többször is lekapcsolódott az ukrán elektromos hálózatról az ország energetikai infrastruktúrája elleni orosz támadások miatt.

Az orosz csapatok az erőművet emellett platformként is használták, hogy támadásokat indítsanak a Kahovka víztározó túloldalán fekvő Nikopol és más, a közelben lévő ukrán települések ellen.

korábban írtuk

A zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontját találta el egy ukrán drón orosz források szerint
A zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontját találta el egy ukrán drón orosz források szerint

Ukrán drón találta el a zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontjának tetejét – közölte a két éve orosz ellenőrzés alá került energetikai létesítmény sajtószolgálata kedden a Telegram-csatornáján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit