Fotó: Facebook/United Nations OCHA
A jelenlegi izraeli-palesztin konfliktus kezdete óta a korábbiakhoz képest túl kevés, összesen 117 teherautónyi humanitárius segélyszállítmány jutott be a Gázai övezetbe – közölte az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA).
2023. október 30., 15:412023. október 30., 15:41
Noha a genfi székhelyű hivatal szerint a több mint három hét alatt bejutott mennyiség messze elmarad a szükségestől, a szállítmányok „döntő szerepet játszanak” a gázai övezet alapvető egészségügyi ellátásában.
Az ENSZ számításai szerint naponta legkevesebb száz kamionra lenne szükség a Gázai övezetben élő 2,2 millió ember alapvető szükségleteinek biztosítására.
ami napi bontásban a legnagyobb – főként vizet, élelmiszert és gyógyszereket tartalmazó – szállítmány a jelenlegi ellenségeskedés kezdete óta.
Az OCHA üdvözölte a segélyszállítmányok mennyiségének növekedését, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a humanitárius helyzet további romlása, illetve a zavargások elkerülése érdekében az eddigieknél sokkal nagyobb mennyiség folyamatos biztosítására van szükség az övezetben. Az ENSZ palesztinokat segélyező szervezete (UNRWA) pedig attól tart, hogy az alapvető ellátmány fokozódó hiánya miatt a területen felbomlik a közrend.
Közben Daniel Hagari katonai szóvivő bejelentette: az izraeli hadsereg terv szerint halad a Gázai övezetben.
Mindeközben szemtanúk szerint
Helyszínen tartózkodók a sajtónak azt mondták, az izraeli légierő csapásai miatt az út mintegy egy kilométer hosszan szinte járhatatlanná vált.
Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint a harci járművek egy része Gázaváros ez-Zejtún nevű külvárosától nem messze áll, mintegy másfél kilométerre az izraeli határtól, több harckocsi pedig a határtól két kilométerre láttak.
Az út nyugati részén az utóbbi napok légicsapásaiban több tucat ház megsemmisült.
A hétfői nap folyamán a Gázai övezetből ismét rakétákat lőttek ki izraeli célpontokra, elsöprő többségüket azonban a Vaskupola légvédelmi rendszer elfogta.
Az izraeli rendőrség közben azt közölte: egy palesztin késsel súlyosan megsebesített egy izraeli rendőrt hétfőn Jeruzsálemben, a támadót agyonlőtték.
A 22 éves rendőrt kórházba szállították.
Dagesztáni vezető: Külföldről szították a mahacskalai zavargásokat
Külföldről, egyebek között ukránbarát Telegram-csatornákon történnek kísérletek a helyzet destabilizálására a Dagesztáni Köztársaságban – jelentette ki Szergej Melikov, a régió vezetője hétfőn újságíróknak Mahacskalában az előző nap kirobbant zavargásokkal kapcsolatban.
„A dagesztáni helyzet destabilizálására irányuló kísérletek, amelyeket egyebek mellett az etnikumok és a felekezetek közötti viszály szításával követnek el, hazánk ellenségeinek műve” – tette hozzá Melikov.
A politikus azt állította, hogy a mahacskalai tüntetésre szóló felhívásokat az Utro Dagesztana nevű Telegram-csatornán teszik közzé, amelyet szerinte „abszolúte hiteles források” szerint Ukrajnából működtetnek „árulók” és „banderisták”.
Vasárnap este le kellett állítani a légiforgalmat a mahacskalai repülőtéren, mert palesztinpárti tüntetők, a Rigában szerkesztett Meduza hírportál szerint több százan hatoltak be az egyik leszállópályájára, valamint a nemzetközi terminál területére. A behatolók egy Tel-Avivból menetrend szerint érkező járat utasait keresték, akiket „izraeli menekülteknek” gondoltak. A repülőtérről távozó gépjárműveket átkutatták.
Melikov hétfőn beszámolt arról, hogy a mahacskalai repülőtéren történt zavargásokban két intézkedő rendőr megsebesült. A dagesztáni egészségügyi és a belügyminisztérium összesen 20 sérültről, köztük kilenc rendőrről számolt be. Utóbbiak közül kettőt kórházba kellett szállítani.
A köztársasági vezető szerint az incidens árulással ér fel egy olyan időszakban, amikor Oroszország „különleges hadműveletet” hajt végre Ukrajnában. Leszögezte, hogy senki sem kerülheti el a felelősségre vonást.
Az orosz belügyminisztérium észak-kaukázusi parancsnoksága közölte, hogy a történtekkel kapcsolatban 60 embert állítottak elő rendőrkapitányságra, és a rendbontás további több mint 150 résztvevőjét azonosították. Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke személyes ellenőrzése alá vonta az eljárást, amelyet tömeges zavargás címén indítottak el. Ezen vád alapján 8-tól 15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
Melihov közölte, hogy a repülőtéri berendezésekben nem esett kár, és hogy a repülőtér forgalma 2-3 napon belül teljesen helyreáll. Állítása szerint a zavargások ellenére hétfőn nyugodt volt a helyzet szerte a köztársaságban.
Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi ombudsman a Telegramon az írta: a mahacskalai repülőtéren kitört zavargásokkal a felbujtóknak az etnikumok közötti viszály felszítása volt a célja, és felszólította a lakosokat, hogy ne engedjenek a provokációknak. Emlékeztetett: Vlagyimir Putyin orosz elnök hangsúlyozta a múlt héten, amikor találkozott az oroszországi vallási felekezetek vezetőivel, hogy az etnikum- és vallásközi összhang az orosz államiság alapja, minden más álláspont oroszellenes.
Az Utro Dagesztana csatorna elindítását a Kijevben élő Ilja Ponomarjov Kreml-ellenes, volt orosz parlamenti képviselővel hozzák összefüggésbe, aki maga is elismerte, hogy az orosz erők ellen harcoló ultranacionalista orosz csoportok tevékenységét koordinálja Ukrajnában. Ponomarjov mindazonáltal vasárnap kijelentette, hogy már több mint egy éve nem ő felügyeli a csatorna működését.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.
Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a
Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.
Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.
Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.
Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.
szóljon hozzá!