Keresztény női tagja is van az új szír kormánynak

Keresztény

Hind Kabavat, az új szír kormány keresztény és egyetlen női tagja

Fotó: X / Daily Islamist

Ahmed es-Saraa ideiglenes szíriai elnök szombat este bejelentette egy új, miniszterelnök nélküli kormány megalakulását, amelyben egy keresztény nő is helyet kap.

Krónika

2025. március 30., 13:282025. március 30., 13:28

Ahmed es-Saraa, aki december 8-án egy iszlamista koalíció élén vette át a hatalmat, a kormányt bejelentő ünnepségen mondott beszédében megerősítette, hogy „erős és stabil államot kíván kiépíteni”. A 23 miniszter – akik között van keresztény, drúz, kurd és alavita – az elnöki palotában tartott, a televízió által közvetített ünnepségen tette le esküjét.

Aszad al-Saibani külügyminiszter és Marhaf Abu Kaszra védelmi miniszter megtartja tisztségét a kormányban. Az általános hírszerzés vezetőjét, Anasz Hattábot belügyminiszterré nevezték ki. A napi ügyeket Bassár el-Aszad államfő bukása óta irányító miniszteri csapat élén álló Mohamed el-Basír energiaügyi miniszter lesz.

Hind Kabavat keresztény nőt nevezték ki szociális és munkaügyi miniszternek. A testületben legalább egy drúz, egy kurd és egy alavita miniszter is helyet kapott.

Az eredetileg március 1-jére tervezett bejelentés egy olyan időszakban történik, amikor a nemzetközi közösség egy átfogó átmenetet sürget Szíriában. Az új hatóságok arra törekszenek, hogy újraegyesítsék és újjáépítsék Szíriát, amelyet a több mint tizenhárom éve tartó polgárháború térdre kényszerített. A januárban ideiglenes elnökké kikiáltott Ahmed es-Saraának a közel 14 évig tartó polgárháborút követő ötéves átmeneti időszakot kell levezényelnie. Csak ezt követően lehet választásokat tartani egy új alkotmány alapján.

korábban írtuk

Szíria: nem lesz rövid a helyzet stabilizálása, de az új vezető nyugalmat ígér
Szíria: nem lesz rövid a helyzet stabilizálása, de az új vezető nyugalmat ígér

Szíria de facto új vezetője, Ahmed es-Saraa, a Bassár el-Aszad elnököt megdöntő iszlamista vezetésű lázadószövetség parancsoka kijelentette, hogy körülbelül három évig tart a háború dúlta ország új alkotmányának kidolgozása – jelentette vasárnap az <a href="https://english.alarabiya.net/News/middle-east/2024/12/29/syria-s-new-elections-a

korábban írtuk

„Aszad, a zsarnok elmenekült!” – Elfoglalták a felkelők Damaszkuszt
„Aszad, a zsarnok elmenekült!” – Elfoglalták a felkelők Damaszkuszt

Bassár el-Aszad szíriai elnök ismeretlen helyre távozott Damaszkuszból – jelentette vasárnapra virradóra az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja a szíriai hadsereg tisztjeire hivatkozva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására