Keményen bírálják Izraelt a több tucatnyi civil halálát okozó rafahi támadás miatt, Netanjahu szerint tragikus hiba történt

Háborús állapotok. A gázai támadásban legalább 45 palesztin halt meg •  Fotó: Facebook/UNRWA

Háborús állapotok. A gázai támadásban legalább 45 palesztin halt meg

Fotó: Facebook/UNRWA

Tragikus hibának nevezte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn azt a légicsapást, amely 45 ember halálát okozta a gázai Rafahban, egy palesztin menekülttáborban.

Hírösszefoglaló

2024. május 28., 09:032024. május 28., 09:03

„Annak ellenére, hogy mindent megtettünk, hogy ne ártsunk azoknak, akik nem érintettek, sajnos tragikus hiba történt tegnap este. Vizsgáljuk az esetet” – mondta Netanjahu az izraeli kneszetben tartott beszédében.

A nemzetközi közösség elítélte a vasárnap esti támadást.

A washingtoni Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője hétfőn azt mondta, hogy a csapás „szívszorító”, és hozzátette, hogy az Egyesült Államok „aktívan együttműködik” az izraeli tisztségviselőkkel annak megállapítása érdekében, hogy pontosan mi történt.

Franciaország és Németország is bírálta Izraelt.

Emmanuel Macron francia elnök az X-en közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy „felháborítónak tartja az izraeli csapásokat, amelyek miatt sok kitelepített ember halt meg Rafahban”.

Idézet
Ezeknek a hadműveleteknek véget kell vetni. Rafahban nincsenek biztonságos területek a palesztin civilek számára”

– mondta. „A nemzetközi jog teljes körű tiszteletben tartására és azonnali tűzszünetre szólítok fel” – tette hozzá.

A német külügyminisztérium „elviselhetetlennek” nevezte a „légicsapásból származó elszenesedett holttestek, köztük gyermekek képeit”.

„A pontos körülményeket tisztázni kell, és az IDF-nek gyorsan vizsgálatot kell indítania. A gázai civil lakosságot sürgősen jobban meg kell védeni” – írta a tárca az X-en közzétett bejegyzésében.

António Guterres ENSZ-főtitkár szintén elítélte a csapást, mondván: „Ennek a borzalomnak véget kell vetni”.

Az izraeli csapás a Gáza déli részén fekvő Rafahban egy kitelepítettek által lakott tábort ért, legalább 45 ember meghalt és több mint 200-an megsebesültek. A gázai egészségügyi minisztérium és palesztin orvosok szerint a legtöbb halott és sebesült nő és gyermek volt.

Egy amerikai tisztségviselő hétfőn azt mondta a CNN-nek, hogy Izrael arról tákékoztatta a Biden-kormányzatot, hogy precíziós lőszert használt egy rafahi célpont eltalálásához, de

a csapás nyomán bekövetkezett robbanás meggyújtott egy közeli üzemanyagtartályt, és tüzet okozott, amely átterjedt egy palesztin menekülttáborra, és több tucatnyi halálos áldozatot követelt.

„Ezt nem tudjuk megerősíteni, de ez az, amit Izrael megosztott velünk, és feltételezzük, hogy többet fogunk megtudni, amint Izrael befejezi a vizsgálatot” – mondta a tisztségviselő -.

A támadás azt követően történt, hogy a Hamász hónapok óta először vasárnap rakétákat lőtt Tel-Avivra. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közölte, hogy nyolc rakétát lőttek ki Rafah térségéből, és számos lövedéket sikerült elfogni. Az IDF közölte, hogy nem sokkal a csapások után megsemmisítette a Hamász által használt rakétavetőket.

Az izraeli hadsereg hétfőn korábban közleményben közölte, hogy csapást mértek „egy rafahi táborra, amelyben vezető Hamász-terroristák tevékenykedtek”. Közölték, hogy a csapás két Hamász-tisztségviselőt – Jaszin Rabia ciszjordániai vezérkari főnököt és Haled Nagar magas rangú Hamász-tagot – megölt.

korábban írtuk

Palesztinok tucatjai haltak meg egy Rafah elleni csapásban, Izrael szerint Hamász-vezetőket is megöltek
Palesztinok tucatjai haltak meg egy Rafah elleni csapásban, Izrael szerint Hamász-vezetőket is megöltek

Legalább harmincöt palesztin meghalt és sokan megsebesültek egy izraeli támadásban Rafahban, a Gázai övezet déli csücskén vasárnap este – jelentette a gázai egészségügyi minisztérium és palesztin orvosi források.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni
2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott
2025. augusztus 18., hétfő

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben

Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben
2025. augusztus 18., hétfő

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba