Archív felvétel
Fotó: Facebook/Assemblea Nacional Catalana
A Katalán Szocialista Párt (PSC) megduplázva korábbi mandátumait, megnyerte a hétfő hajnalban zárult katalán regionális parlamenti választásokat, de kétséges, hogy tud-e kormányt alakítani, mivel a függetlenségi pártok többséget szereztek az új törvényhozásban.
2021. február 15., 10:552021. február 15., 10:55
A PSC a szavazatok 23 százalékával végzett az élen, ezzel 33 mandátumhoz jutva a 135 fős autonóm parlamentben. A pártnak 2006 óta ez a legeredményesebb választási szereplése Katalóniában. Második és harmadik helyen az eddigi függetlenségi kormánykoalíciót alkotó Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) és az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) került be a parlamentbe. Előbbi 21 százalékos támogatottsággal szintén 33 mandátumhoz jutott, utóbbi 20 százaléknyi szavazattal 32 mandátumot szerzett. A törvényi előírások szerint húsz napon belül megalakuló parlamentbe összesen nyolc pártot juttattak mandátumhoz a szavazók.
Legrosszabb választási szereplését tudhatja maga mögött a konzervatív Néppárt (PP), amelynek eddig négy mandátuma háromra csökkent, és az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt, amely 36 mandátumából hatot tudott megtartani.
A katalán parlamenti választásokon hármas holtversenyt, és függetlenségpárti győzelmet is jósolnak azok az exit poll közvélemény-kutatások, amelyeket az urnazárás után hoztak nyilvánosságra vasárnap este.
A 2017-es katalán választások utáni hasonló helyzet alakult ki, akkor az Állampolgárok győztek, de többséget nem nyertek. A katalán függetlenséget képviselő pártok összefogásával megalakulhatott a Quim Torra vezette új kormány.
az ERC megelőzte az Együtt Katalóniáért pártot. Utóbbi az egyoldalú elszakadás híve, előbbi azonban elengedhetetlennek tartja a spanyol állammal egyeztetett népszavazás megrendezését és kellő társadalmi felhatalmazás megszerzését a különváláshoz.
A koronavírus-járvány miatt rendkívüli biztonsági intézkedések mellett megrendezett választáson minden korábbinál kevesebben mentek el szavazni, az 5,6 millió választásra jogosult 53,6 százaléka adta le voksát.
Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
szóljon hozzá!