2007. augusztus 10., 00:002007. augusztus 10., 00:00
„Elektrosokkal kínozták, és azzal fenyegették őket, hogy családjuknak is baja esik”, ha nem tesznek beismerő vallomást – mondta Szeif al-Iszlám Kadhafi, Moammer Kadhafi első számú líbiai vezető fia a katari székhelyű al-Dzsazíra televíziónak adott nyilatkozatában. A hírtelevízió csütörtökön sugározta az interjút. Az öt bolgár ápolónő és egy palesztin orvos nyolc évet töltött líbiai börtönben, miután vádat emeltek ellenük a HIV-fertőzések szándékos előidézése címén. A vád szerint több mint 400 gyereket fertőztek meg a halálos AIDS betegség kórokozójával a bengázi kórházban. Két perben is halálra ítélték őket, noha nemzetközi szakértők váltig állították, hogy a bengázi kórházban uralkodó siralmas higiéniai viszonyokra vezethető vissza a tragikus fertőzéssorozat, és már azelőtt volt rá eset, hogy a bolgár ápolónők és a palesztin orvos megkezdte tevékenységét a szóban forgó gyermekklinikán. Később életfogytiglani szabadságvesztésre változtatták át büntetésüket, majd július 24-én – az Európai Unió és Líbia megállapodása jegyében – távozhattak Líbiából. Az ifjabb Kadhafi azt is elismerte nyilatkozatában, hogy a szóban forgó gyerekek némelyike már a bolgár ápolónők és a palesztin orvos Líbiába érkezése előtt megfertőződött a HIV-vírussal, egy gyerek pedig az után lett fertőzött, hogy a vádlottakat letartóztatták. „Katasztrofális, tragikus hanyagság volt, de szándékosság nem” – mondta.
Hírösszefoglaló
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.