Josep Borrell szerint kisebb sikerek születtek a szerb-koszovói kapcsolatok normalizálásában, de áttörés nem történt

Josep Borrell közvetítése Szerbia és Koszovó között nem járt sikerrel •  Fotó: Ec.europa.eu

Josep Borrell közvetítése Szerbia és Koszovó között nem járt sikerrel

Fotó: Ec.europa.eu

Nem történt előrelépés az egy évvel ezelőtt kötött, Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó megállapodás megvalósításában – jelentette ki Josep Borrell az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a két ország kapcsolatának rendezését célzó Belgrád-Pristina párbeszéd ülését követően.

MTI

2024. június 27., 08:262024. június 27., 08:26

2024. június 27., 08:272024. június 27., 08:27

A főképviselő hangsúlyozta: mindkét fél felelős azért, hogy nem teljesítették, amit ígértek. Borrell szerint a végrehajtás elmaradása a felek számára hatalmas veszteség a lehetőségek szempontjából.
,,A megállapodás részeként sikerült a Belgrád-Pristina párbeszédben a legérzékenyebb kérdésekkel foglalkozni, beleértve a kisebbségi jogok kérdését is, egyes koszovói többségi települések társulási közösségének létrehozásával. Megállapodtunk ebben, de még nem történt semmilyen lépés a végrehajtás felé” – hangoztatta.

Mint mondta, végül nem került sor háromoldalú találkozóra, mert ,,Koszovó nem állt készen arra”, Albin Kurti miniszterelnök nem volt hajlandó részt venni a tanácskozáson és feltételeket szabott a párbeszédben való további részvételükhöz. ,,Ezeket a feltételeket Szerbia nem volt hajlandó teljes mértékben teljesíteni alkotmányos korlátokra hivatkozva, de Aleksandar Vucic szerb elnök jelezte, hogy kész megvizsgálni a megállapodási lehetőségeket” – tette hozzá.

Idézet
A felek álláspontja továbbra is távol áll egymástól azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne elindítani a megállapodás végrehajtását. És következésképpen arról, hogy hogyan folytatódjon a normalizációs folyamat”

– mondta Borrell.

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője felhívta a figyelmet, hogy az EU nem helyettesítheti a feleket a megállapodás végrehajtásában, mert szerepe a párbeszéd támogatására korlátozódik. Véleménye szerint mindkét állam vezetőjének konstruktív magatartást kell tanúsítania, ha olyan eredményeket akarnak elérni, amely segíti őket európai integrációs törekvéseikben. Bejelentette, hogy

az unió részéről a munka folytatódik, a megbeszéléseket tárgyalói szinten jövő héten Brüsszelben folytatják.

Borrell szerint a közelmúlt kihívásai és nehézségei ellenére voltak sikerek is, előrelépés történt az energiamegállapodások végrehajtásában, ami fontos lépés volt a több mint 20 éve tartó, szabályozatlan gyakorlat megszüntetése felé, amelynek értelmében a Koszovó északi részén élő szerbek nem fizetnek az áramért. Emellett lehetővé vált, hogy Koszovó és Szerbia minden polgára szabadon utazhasson a két ország között, csupán a személyi igazolványát használva. Továbbá megoldódott a szerbiai és koszovói rendszámtáblák kölcsönös elismerésének kérdése is – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk

Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk
2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke