Dicséret és bírálat. Az Európai Bizottság jogállamisági jelentése szerint Románia tett előrelépéseket, de még van dolga
Fotó: 123RF
Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre vonatkozó ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével, minőségével és hatékonyságával kapcsolatos aggályokkal foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.
2025. július 09., 13:012025. július 09., 13:01
A kedden nyilvánosságra hozott jogállamisági dokumentum értelmében jogalkotási lépéseket vizsgálnak a magas rangú ügyészek és az igazságügyi rendőrség függetlenségére vonatkozó biztosítékok további megerősítése érdekében, az igazságügyi minisztérium pedig az igazságügyi törvények végrehajtásának értékelését a törvények elfogadásától számított megfelelő idő elteltével fogja megvizsgálni, figyelembe véve a jogi keret stabilitásának fenntartása iránti igényt.
A jelentés szerint a fegyelmi szankciókkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlat átláthatósága javult a figyelemfelkeltő erőfeszítéseknek köszönhetően.
„További erőfeszítéseket tettek az igazságszolgáltatási rendszer megfelelő humánerőforrásainak biztosítására, többek között új munkatársak felvételével a költségvetési korlátozások ellenére . Több kezdeményezés is született a jogi segítségnyújtáshoz való hozzáférés megkönnyítésére. Az eljárások időtartama a korábbi évekhez képest nőtt” – áll a dokumentumban.
„A hatóságok pozitív eredményeket értek el a korrupció elleni küzdelem terén, beleértve a magas szintű korrupciós ügyeket is. Az elévüléssel kapcsolatos döntéseket követően azonban a bíróságok számos korrupciós ügyet lezártak és az ítéleteket megsemmisítették” – hívja fel a figyelmet a jelentés.
A dokumentum kiemeli: további lépések történtek az igazságszolgáltatásban a bűncselekmények kivizsgálására és üldözésére szolgáló rendszerrel kapcsolatban. A feddhetetlenségre vonatkozó jogi keret aktualizálása vita tárgyát képezi, és folyamatban van a törvénytervezetének kidolgozása, amely a kiskapukkal foglalkozik.
Az EB kiemeli: néhány kezdeti lépést tettek a parlamenti képviselők lobbizására vonatkozó szabályok bevezetése érdekében, de a politikai pártfinanszírozás átláthatóságának javítását célzó jogszabályt továbbra sem fogadták el. A hatóságok veszélyként a korrupciót és a csalást a közbeszerzési eljárásokra, és jelenleg is folyamatban van néhány intézkedés ezek kezelésére.
Felhívják ugyanakkor a figyelmet, hogy
Arra is kitérnek, hogy a média szereplőinek még meg kell állapodniuk az önszabályozásról. Az átláthatósággal és az információhoz való hozzáféréssel kapcsolatos kérdések továbbra is fennállnak, amíg az új közigazgatási eljárási törvénykönyvről szóló tárgyalások nem kezdődnek meg. Az újságírók fenyegetése és zaklatása továbbra is probléma, és a szerkesztőségek függetlenségére gyakorolt politikai nyomás befolyásolja az újságírók munkáját.
A jelentés összegzésként rámutat: néhány lépést tettek a nyilvános konzultációk javítása érdekében, ugyanakkor a gyakorlatban továbbra is számos hiányosság tapasztalható.
A jelentés emlékeztet: 2025-ben megismételték az elnökválasztást, miután az alkotmánybíróság a 2024-ben tartott első választási fordulót megsemmisítette.
A dokumentum rámutat: összességében a 2024. évi jogállamisági jelentésben foglalt ajánlások tekintetében Románia a következőket tette:
Mindezek alapján, valamint figyelembe véve a referencia-időszakban bekövetkezett egyéb fejleményeket, a helyreállítási és alkalmazkodóképességi terv keretében tett kötelezettségvállalások és az európai szemeszter keretében tett vonatkozó országspecifikus ajánlások felidézése mellett az Európai Bizottság azt ajánlja Romániának, hogy:
Radu Marinescu igazságügyi miniszter elégedetten nyugtázta, hogy az Európai Bizottság kedden közzétett jogállamisági jelentése objektíven megállapítja, hogy Románia jelentős előrelépéseket tett az igazságszolgáltatás és a korrupcióellenes küzdelem terén, és bejelentette, hogy fenntartja a reformok ütemét.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
szóljon hozzá!