Izraeli katonák egy csiszjordániai hadműveletben
Fotó: Izraeli Védelmi Minisztérium (IDF)
Az izraeli hadsereg közölte, hogy egy ciszjordániai katonai művelet során szombaton megölték a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveres szárnyának egyik parancsnokát, az al-Kasszam Brigádjai nevű szervezet tulkaremi vezetőjeként ismert Iszlam Dzsamil Odeh-t.
2024. október 26., 21:432024. október 26., 21:43
2024. október 26., 21:482024. október 26., 21:48
A Sin Bét, az izraeli belbiztonsági szolgálat és az izraeli rendőrség közösen kiadott közleménye szerint a 29 éves Odeh az izraeli határ mellett fekvő Tulkaremben akkor nyitott tüzet az izraeli katonákra, amikor észlelte, hogy az izraeliek bekerítették.
Az izraeli hadsereg az akció végrehajtását azzal indokolta, hogy Odeh „a tulkaremi terroristahálózat parancsnokaként az Izrael ellen a közeljövőben végrehajtandó fegyveres támadások előkészítésén dolgozott”.
Október elején Odeh elődjével is végeztek az izraeli erők.
Fejlövés végzett Jahja Szinvárral – mondta el a CNN-nek a Hamsz-vezér holttestét felboncoló patológus főorvos.
Zsidók elleni erőszakos támadásokra és gyűlölet-bűncselekmények veszélyére figyelmeztetnek az amerikai titkosszolgálatok – számolt be a Háárec hírportál. A Közel-Keleten fokozódó háborús helyzet Európára nézve is komoly biztonsági kihívást jelent.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
szóljon hozzá!