Fotó: Facebook/ Santa Maria Latin Katolik
Két, arcát maszkkal elfedő ember hívekre támadt vasárnap az isztambuli Sariyer negyedben lévő Szent Mária római katolikus templomban mise idején, egy embert megöltek – jelentette be Ali Yerlikaya török belügyminiszter az X közösségi oldalon.
2024. január 28., 15:242024. január 28., 15:24
Amint a magyarországi és a román sajtó is beszámolt róla,
A helyszínen készült videófelvételek azt mutatják, hogy több mentő és rendőrautó érkezett az épülethez, míg a Hürriyet című török napilap úgy tudja, többen megsebesültek. Ekrem Imamoglu isztambuli polgármester és Ali Yerlikaya egyaránt elítélték a támadást.
Yerlikaya hozzátette, hogy a hatóságok keresik az elkövetőket.
azt még nem tudni, hogy a mostani akció mögött kik állhatnak.
Az antiszemitizmus és a keresztényüldözés megszüntetésére szólított fel Ferenc pápa a Szentszéknél akkreditált diplomatákhoz intézett újévi beszédében hétfőn.
Magyarország elítéli a vallási, etnikai vagy nemzeti közösségekkel szembeni uszítást – írta Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán pénteken.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
szóljon hozzá!