Fotó: Videófelvétel
Sorozatban a második éjszaka indított légitámadást a Fekete-tenger partján fekvő Odessza ellen Oroszország szerdára virradóra.
2023. július 19., 10:042023. július 19., 10:04
Az orosz hadsereg a Fekete-tengerről indított Kalibr rakétákkal támadta a várost, a légvédelem működésbe lépett – közölte Szerhij Bratcsuk, a helyi operatív törzs szóvivője.
A légvédelem a kikötő közelében lépett működésbe,
Moszkva kedden azt közölte, aznapra virradóra a Krími hidat ért hétfői támadás miatt mért csapásokat Odesszára és Mikolajivra.
Ugyanakkor, mint ismeretes, Moszkva hétfőn bejelentette, hogy kilép az ukrán gabona fekete-tengeri szállítását lehetővé tevő gabonamegállapodásból, mivel annak során nem teljesült az orosz élelmiszer és műtrágya exportját szavatoló rész, Odessza pedig kulcsfontosságú az ukrán gabona tengeri exportja szempontjából.
Mindeközben a Krímben mintegy kétezer személyt kellett evakuálni, miután tűz ütött ki egy katonai kiképzőtáborban. A beszámolók szerint az incidens kelet-krími Kirovszki katonai bázissal szomszédos területet érinti.
A tűz miatt le kellett zárni a közeli Tavrida autópályát.
Közben kedden Washingtonban Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke arról beszélt:
„A jelentős ár ellenére az ukránok rendületlenül és megfontoltan haladnak előre, brutális és véres csatákat vívva hazájuk visszafoglalásáért” – mondta Milley újságíróknak nyilatkozva, miután a katonai segélyezést összehangoló Nemzetközi Ukrajna Kontaktcsoporttal egyeztetett.
„Messze van ez a kudarctól” – hangsúlyozta az amerikai tábornok, hozzátéve, hogy még sok küzdelem van hátra.
Úgy fogalmazott, hogy
Lloyd Austin védelmi miniszter mindenkit biztosított arról, hogy Kijev szövetségesei nem fognak felhagyni Ukrajna támogatásával. „Munkánk folytatódik, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy az ukránok sikert arassanak” – tette hozzá.
Az EU és a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége közös nyilatkozatban ítélte el az ukrajnai háborút
Elítélték az ukrajnai háborút az európai uniós tagállamok, valamint a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségéhez (CELAC) tartozó országok vezetői kedden Brüsszelben kiadott közös nyilatkozatukban.
A két szervezet kétnapos csúcstalálkozójának lezárásaképpen kiadott záródokumentumban az EU és a CELAC országainak állam-, illetve kormányfői „mélységes aggodalmukat fejezték ki az Ukrajna ellen folyó háború miatt, amely továbbra is mérhetetlen emberi szenvedést okoz, és súlyosbítja a világgazdaságban meglévő törékenységeket, korlátozza a növekedést, növeli az inflációt, megzavarja az ellátási láncokat, fokozza az energia- és élelmiszer-ellátást, és növeli a pénzügyi stabilitási kockázatokat”.
„Támogatunk minden olyan diplomáciai erőfeszítést, amelynek célja az igazságos és fenntartható béke az ENSZ alapokmányával összhangban” – olvasható a nyilatkozatban.
Más témák mellett az elfogadott dokumentumban a vezetők „mélységes sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy a gyarmati idők transzatlanti rabszolga-kereskedelme emberek millióinak okozott mérhetetlen szenvedést”.
„Teljes mértékben támogatjuk a rabszolgaságot emberiség elleni bűncselekményként elismerő durbani nyilatkozatot, és a cselekvési tervében foglalt kapcsolódó elveket és elemeket. A rabszolgaság és a rabszolga-kereskedelem az emberiség történelmének szörnyű tragédiái voltak, nemcsak visszataszító barbárságuk, hanem nagyságrendjük, szervezett jellegük és különösen az emberi jogok és szabadságjogok tagadása miatt is” – hangsúlyozták a vezetők. A CELAC ennél a bekezdésnél utalást tett a Karibi Közösségek tízpontos jóvátételi igazságszolgáltatási tervére is.
A csúcstalálkozó során az EU kétoldalú megállapodást írt alá Chilével a kritikus nyersanyagokkal kapcsolatos együttműködésről, valamint Argentínával és Uruguayjal energiaügyben.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a csúcstalálkozón reményét fejezte ki, hogy még év végére létrejön a Dél-amerikai Közös Piac (Mercosur) és az EU közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
szóljon hozzá!