Ismét elérhető a TikTok az Egyesült Államokban, Ferenc pápa először jelentkezett videóval a platformon

TikTok

A TikTok Donald Trump bejelentése nyomán közölte, hogy visszaállítja szolgáltatását

Fotó: Orbán Orsolya

Donald Trump elnöki rendeletben oldaná fel január 20-i beiktatását követően a TikTok videómegosztó alkalmazás működésének felfüggesztését az Amerikai Egyesült Államokban. A leendő amerikai vasárnap a Truth Social közösségi platformján azt is szorgalmazta, hogy a kínai ByteDance cég által üzemeltetett szolgáltatás a jövőben 50 százalékban amerikai tulajdonban legyen.

MTI

2025. január 20., 08:342025. január 20., 08:34

A TikTok Donald Trump bejelentése nyomán közölte, hogy visszaállítja szolgáltatását és köszönetét fejezte ki a leendő elnöknek, amiért „megadta a szükséges tisztánlátást és biztosítékokat a szolgáltatóknak, hogy nem kell bírságokra számítaniuk, amikor több mint 170 millió amerikainak teszik lehetővé a TikTok elérését, több mint 7 millió kisvállalkozásnak pedig a virágzást”.

Felhasználók nem sokkal korábban jelezték, hogy a TikTok honlapja ugyan elérhető, de a jóval népszerűbb alkalmazás még nem.

„Arra kérem a vállalatokat, ne hagyják sötétben a TikTokot! Hétfőn elnöki rendeletet fogok kiadni, meghosszabbítva az időt a törvényben szabott tilalmak hatályba lépéséig, egyezségre jutva a nemzetbiztonságunk védelme érdekében. A rendelet egyben megerősíti, hogy egyetlen olyan cég sem lesz felelősségre vonható, amely segített elejét venni annak, hogy a TikTok elsötétüljön a rendeletem előtt” – írta a republikánus politikus a nap folyamán a Truth Socialon.

Az amerikaiak megérdemlik, hogy láthassák a beiktatást hétfőn – mondta, hozzátéve, ahogy más eseményeket és beszélgetéseket is.

„Szeretném, ha az Egyesült Államoknak 50 százalékos tulajdonrésze lenne a közös vállalkozásban. Ezzel megmenthetjük a TikTokot, jó kezekben és működésben tartva. Amerikai jóváhagyás nélkül nincs TikTok. Jóváhagyásunkkal értéke több száz, talán ezermilliárd dollár is lehet” – mondta Donald Trump.

korábban írtuk

Leállt a TikTok az Egyesült Államokban
Leállt a TikTok az Egyesült Államokban

Betiltásának vasárnapi hatályba lépése előtt a TikTok rövid videós alkalmazás szombaton késő este megszüntette működését az Egyesült Államokban, elérhetetlenné vált a 170 millió amerikai felhasználója számára és eltűnt az alkalmazástelepítőkből is.

Betiltásának vasárnapi hatályba lépése előtt a TikTok rövidvideós alkalmazás szombaton késő este megszüntette működését az Egyesült Államokban, elérhetetlenné vált a 170 millió amerikai felhasználója számára és eltűnt az Apple és a Google alkalmazástelepítő szolgáltatásaiból is.

Szombaton késő este a felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kaptak, amely szerint a TikTok szolgáltatásai „ideiglenesen nem elérhetőek”.

„Azon dolgozunk, hogy szolgáltatásunkat a lehető leghamarabb helyreállítsuk az Egyesült Államokban” – folytatódott az üzenet.

A közösségi alkalmazás amerikai cégének értékesítéséről egy tavaly tavasszal kétpárti támogatással elfogadott törvény rendelkezik. A jogszabály 270 napot adott a kínai tulajdonosnak, a ByteDance-nek arra, hogy amerikai befektetőknek adja el az alkalmazást az Egyesült Államokban működtető érdekeltségét.

A határidő lejárta után a törvény értelmében a TikTokot el kell távolítani az amerikai Apple és Google alkalmazásboltokból, és fel kell adni a hozzáférést a működéshez szükséges technikai infrastruktúrához is. A törvény magas, felhasználónként 5000 dolláros büntetést ír elő azokra az amerikai szolgáltatókra, amelyek a határidő lejárta után továbbra is kínálják a TikTokot.

Joe Biden leköszönő amerikai elnök kormánya bejelentette, hogy a következő adminisztrációra bízza a törvény végrehajtását.

Az Egyesült Államokban arra figyelmeztetnek, hogy a kínai kormány hozzáférhet az amerikaiak TikTok-adataihoz, és a platformot a közvélemény befolyásolására használhatja.

Közben Ferenc pápa először jelentkezett videóval a TikTok alkalmazáson.

A mintegy 40 másodperces felvételen a katolikus egyházfő megköszönte Carlo Musso olasz publicistának társszerzőként nyújtott támogatását Reménykedj – Önéletrajz című kötete megírásához. A videón Ferenc pápa belelapoz a könyvbe, és arra kéri nézőit, hogy imádkozzanak érte, hozzátéve, ugyanezt fogja tenni ő is értük. A felvételt a könyvről készült rövid reklámbevágás zárja.

A videót a milánói Mondadori kiadóvállalat TikTok-csatornáján tették közzé.

A Szentszék Vatican News sajtószolgálatán keresztül az összes jelentősebb közösségimédia-platformon, így az X-en, az Instagramon és a TikTokon is publikálja az egyházfő nyilatkozatait és a fontos vatikáni történéseket, eddig azonban a pápa nem volt látható a TikTokon.

korábban írtuk

Eljárást indított az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai választások manipulálása miatt
Eljárást indított az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai választások manipulálása miatt

Az Európai Bizottság kedden hivatalos eljárást indított a TikTok ellen egy olyan uniós rendelet állítólagos megsértése miatt, amely arra kötelezi a platformot, hogy megfelelően értékelje a választások integritásával kapcsolatos rendszerszintű

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni