Fotó: Twitter
Orosz dróntámadás érte szerdára virradóra a dél-ukrajnai Odesszát, áldozatokról nem tudni – közölték a fekete-tengeri kikötőváros hatóságai.
A tájékoztatás szerint
egy épületet találat ért.
A támadás nyomán keletkezett tűz oltását megkezdték.
Az ukrán hadsereg részéről bejelentették, hogy
Hozzátették, hogy kedden az orosz erők összesen négy rakétatámadást és 60 légicsapást hajtottak végre, több civil megsebesült.
Az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) januárban világörökségi helyszínné nyilvánította Odessza történelmi óvárosát. A kikötőváros kulcsszerepet játszik az ukrajnai gabonaexportban.
Mindeközben
Németország és az Egyesült Államok korábban arról egyezett meg, hogy mindketten küldenek ilyen típusú légelhárító rendszert Kijevnek azért, hogy az ukrán erők hatékonyan védhessék ki a polgári infrastruktúrát érő orosz támadásokat.
Német katonai források azt közölték a sajtóval, hogy emellett a német és az amerikai hadsereg ukrán katonákat képez ki egy NATO-tagország területén.
Eközben Volodimir Zelenszkij Telegram csatornáján közzétett bejegyzése szerint megbeszélést folytatott Kevin McCarthyval, az Egyesült Államok képviselőházi elnökével, és elmondta neki, hogy
„Biztosítottam, hogy Ukrajna kész elszámolni az amerikai támogatás minden egyes dollárjával” – tette hozzá az ukrán elnök.
Bejegyzésében kitért arra is, hogy a megbeszélésen szóba kerültek az Oroszországra kivetett szankciók, és hogy ő a nyomás növelését ajánlotta a képviselőház elnökének figyelmébe, illetve azt, hogy csökkentsék az orosz olaj és gázra vonatkozó árplafont. Végül kifejtette, meghívta McCarthyt egy ukrajnai látogatásra.
Az izraeli hadsereg vezérkari főnöke visszautasította szombaton, hogy Izrael szándékosan éheztetné a palesztinokat, és kijelentette, „a gázai harcok szünet nélkül folytatódni fognak, ha a Hamász nem engedi szabadon az izraeli túszokat”.
Eddig 31 halálos áldozatot találtak meg Kijevben annak a többszintes lakóháznak a romjai alatt, amelyet csütörtökre virradóra rakétatalálat ért, a sebesültek száma meghaladta a 150-et.
Németország és az Európai Unió teljes autoriter és militarista irányba sodródáik – állítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
A fasiszta propaganda elleni törvény hatályba lépésének halogatása a holokauszt tagadását és a háborús bűnösök rehabilitációját ösztönözheti – figyelmeztetett a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder csütörtökön.
A gázai helyzetről tárgyalt Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben – jelentette a kormányfő hivatala.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy külföldi megbízottja, Steve Witkoff a következő napokban Oroszországba utazik, mivel az elnök az ukrajnai konfliktus befejezését szorgalmazza.
A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.
Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.
Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.
Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.
szóljon hozzá!