Távozik. Az államfő elfogadta Élisabeth Borne kormányfő (jobbra) lemondását
Fotó: Élisabeth Borne/Facebook
Benyújtotta kormánya lemondását hétfőn Élisabeth Borne francia miniszterelnök, és Emmanuel Macron köztársasági elnök elfogadta.
2024. január 08., 19:482024. január 08., 19:48
2024. január 08., 20:162024. január 08., 20:16
„Miniszterelnök asszony, kedves Élisabeth Borne, az ön munkája a nemzetünk szolgálatában nap mint nap példaértékű volt. Ön az államasszonyok bátorságával, elkötelezettségével és elszántságával valósította meg projektünket. Teljes szívből köszönöm Önnek” – írta az államfő az X közösségi oldalon, miután hivatalában fogadta a kormányfőt.
Emmanuel Macron várhatóan még az este folyamán kinevezi az új miniszterelnököt. Az államfőnek átadott és az AFP hírügynökség által idézett lemondólevelében Élisabeth Borne hangsúlyozta: minden eddiginél nagyobb szükség van a reformok folytatására. Bár formailag a miniszterelnök mondott le, az elnöki hivatal hetek óta jelezte, hogy a heves parlamenti vitát kiváltott bevándorlási törvény elfogadását követően az államfő a kormányzat átszervezésével kíván új lendületet adni második mandátumának, amelynek végén, 2027-ben, Emmanuel Macron az alkotmány szerint nem jelöltetheti magát elnöknek harmadik alkalommal.
Élisabeth Borne távozása elnöki források szerint jelentős mértékű kormányátalakítást von maga után, amelynek megszervezése az új miniszterelnök feladata lesz. A 62 éves Élisabeth Borne a második nő volt a francia miniszterelnöki székben, de elődje, Édith Cresson (1991. május - 1992. április) hivatali idejét duplán túllépte. A baloldalról érkezett, technokrataként kezelt kormányfő a közvélemény-kutatások szerint nem volt népszerű a franciák körében, és köztudott volt, hogy az államfővel sem találta meg a közös hangot.
A 34 éves tárcavezető lehet az 1958-ban kezdődött V. köztársaság legfiatalabb kormányfője. Emmanuel Macron 2016-ban alakult pártjának alapítói közé tartozik, egy ideig szóvivője is volt. A Reneszánsz nevű kormánypártnak és centrista szövetségeseinek nincs abszolút többsége a nemzetgyűlésben, és a háromosztatú képviselőházban egyre nagyobb nehézségekbe ütközik a törvénytervezetek elfogadása.
Izraeli tankok hatoltak be Rafah keleti részébe hétfőn este palesztin szemtanúk beszámolói szerint.
Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Házban találkozik Klaus Iohannis román elnökkel, és közösen megünneplik Románia NATO-csatlakozásának 20. évfordulóját – jelentette be hétfőn Karine Jean-Pierre sajtótitkár a Fehér Ház honlapja szerint.
Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai létesítmény és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is.
Vietnámra a legtöbbünk nem kifejezetten izgalmas turisztikai célpontként gondol: sokan máig egy háború sújtotta államként tekintenek a délkelet-ázsiai országra, mások a politikai rendszerrel szemben viseltetnek távolságtartással.
Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Legalább hat ember meghalt és 35 megsebesült hétfőn kora reggel egy ukrán dróntámadásban az Ukrajnával határos oroszországi Belgorod régióban, amely a kijevi erők rendszeres célpontja – közölte a helyi kormányzó.
Egyes európai hírszerző ügynökségek arra figyelmeztették kormányaikat, hogy Oroszország erőszakos szabotázsakciókat tervez a kontinensen – írja a Financial Times.
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból.
Kína együtt akar működni Franciaországgal és a nemzetközi közösség többi tagjával az ukrajnai háború befejezése érdekében – jelentette Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap a Le Figaro című francia médiumnak.
Elhagyták az engedély nélkül emelt sátortábort vasárnap a Dél-Kaliforniai Egyetemen tüntető palesztinpárti aktivisták, miután a rendőrség körbevette a tiltakozás helyszínét az intézmény területén.
szóljon hozzá!