Horror Olaszországban

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Rómában rendeletet hoztak a bűnözők kitoloncolásáról, miután egy román férfi megvert egy olasz nőt. Emberölési kísérlet miatt indul eljárás az ellen a román állampolgárságú, roma nemzetiségű fiatal ellen, aki kedden este Róma egyik külvárosában brutálisan megvert, majd megerőszakolt egy nőt. Csütörtöki orvosi jelentések szerint az áldozat – egy magas rangú olasz tengerésztiszt felesége – kómában van, és gyenge agyi tevékenység észlelhető nála, ugyanakkor kevés az esély arra, hogy életben maradjon.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. november 02., 00:002007. november 02., 00:00

Az eset óriási felháborodást váltott ki Olaszországban, ahol a becslések szerint mintegy másfél milliós román közösségre már hosszú idõk óta ellenszenvvel tekint az itáliai társadalom egy része. A statisztikák szerint ugyanis a külföldiek által elkövetett bûncselekmények jelentõs többsége a román állampolgárok számlájára írható. A gyanúsított csütörtök esti hírek szerint ugyanakkor tagadta, hogy erõszakoskodott volna az áldozattal; mint mondta, õ csupán a táskáját lopta el.

A brutális támadásra az olasz kormány azonnal reagált: szerdán este rendeletet fogadott el, amelyben szigorítja a külföldi bûnelkövetõkkel szembeni eljárást, és bírói határozat nélkül is lehetõvé teszi az országból történõ kitoloncolásukat. A vezetõ olasz politikusok egy emberként ítélték el a bûncselekményt, és az állampolgárok biztonságának fokozását szolgáló intézkedéseket szorgalmaztak. Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfõ szerda este telefonon beszélt olasz kollégájával. A beszélgetés során sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és tolmácsolta a román kormány szándékát, amely szerint három nyomozót küldenek az olasz fõvárosba, hogy segítségére legyenek az ottani hatóságoknak az eljárás során. Emellett olyan közös program kidolgozására tett javaslatot, amely segítségével megelõzhetõek a keddihez hasonló bûncselekmények. Az olaszországi románok egyik szervezetének vezetõje elmondta, az ott élõ románok félnek, és szégyellik magukat honfitársuk tette miatt. Olvassa el írásunkat!

Horror Olaszországban

Újabb román vonatkozású botrány borzolja a kedélyeket Olaszországban. Az ügy fõszereplõje a román állampolgárságú, roma nemzetiségû Nicolae Romulus Mailat, aki a rendõrség szerint kedden este Róma egyik külvárosában egy vasútállomáson megtámadott egy, a vonatról leszálló nõt, magával vonszolta, brutálisan megverte, megerõszakolta, majd az öntudatlan áldozatot egy árokba dobta. Az olasz hatóságok már õrizetbe is vették a gyanúsítottat. A 24 éves roma férfit egy szintén roma nemzetiségû nõ személyleírása alapján tartóztatták le, aki szemtanúja volt, amint maga után vonszolja az áldozatot. Ráadásul az áldozat táskáját is megtalálták a gyanúsított barakkja közelében. Mailatot a tervek szerint pénteken hallgatják ki.

Visszaesõ gyanúsított

Nicolae Romulus Mailat a Szeben megyei Felekrõl érkezett Rómába. A 24 éves fiatalember korábban a romániai hatóságokkal is összetûzésbe került. Már fiatal korában kisegítõ iskolába kellett vonulnia egy bûncselekmény miatt, tavaly pedig jogerõsen három év börtönbüntetésre ítélték lopás miatt, ám még ugyanabban az évben kegyelmet kapott. Ezt követõen jutott ki Olaszországba, ahol a Róma Tor di Quinto nevû külvárosa környékén épült, fõként Romániából érkezett romák lakta barakkvárosban húzta meg magát a keddi támadásig. A tábort egyébként csütörtökön reggel a hatóságok kiürítették.

Mint kiderült, az áldozat, a 47 éves Giovanna Reggiani az olasz haditengerészet egyik tengernagyának felesége. Csütörtöki információk szerint mély kómában feküdt a kórházban, az orvosi jelentések szerint állapota rendkívül súlyos, kevés az esély arra, hogy túlélje a támadást, de enyhe agyi tevékenység még kimutatható volt nála. Az olasz hatóságok emberölési kísérlet miatt indítottak eljárást Mailat ellen. Reggiani admirális az olasz sajtó jelentése szerint a feleségét ért támadásra reagálva kijelentette, legszívesebben saját kezûleg tenne igazságot. Tiszttársai a sajtónak elmondták, a tengernagy már több ízben is aggodalmának adott hangot a városrész közbiztonsága miatt, miután a környéken megjelentek a Romániából érkezett romák által illegálisan felépített táborok. Helyszíni beszámolók szerint ugyanis a táborok lakói gyakran zaklatják a járókelõket, fõként az esti és éjszakai órákban.

Azonnali reakció

A támadás híre heves reakciókat váltott ki Olaszországban. Csütörtökön az olasz lapok mindegyike fõhelyen foglalkozott a témával, a sajtóorgánumok többsége a kormány engedékeny bevándorlási politikáját bírálja. Giorgio Napoletano köztársasági elnök együttérzését fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak, és arra kérte a hatóságokat, tegyenek meg mindent a polgárok biztonsága érdekében. A kormány szerda esti rendkívüli ülésén törvényerejû rendeletként fogadta el azt a jogszabályt, amelynek értelmében az olasz hatóságok azonnali hatállyal, külön bírói határozat nélkül is kitoloncolhatják az országból az Európai Unió többi tagállamából érkezett veszélyes bûnözõket. Az olasz sajtó egybehangzó értékelése szerint a rendelet egyértelmûen a romániai bûnelkövetõk ellen született, akik miatt az olaszok egyre nagyobb ellenszenvvel tekintenek az országban tartózkodó román állampolgárokra. Romano Prodi miniszterelnök a határozat elfogadása kapcsán kijelentette, az olaszországi román közösség jórészt komoly és szorgalmas egyénekbõl áll. „Ugyanakkor eltökéltek vagyunk egy korrekt és erõs rendszer létrehozásában az állampolgárok biztonsága érdekében\" – szögezte le. Csütörtökön kijelentette: többé nem ismétlõdhetnek meg a keddihez hasonló események. Walter Veltroni, Róma polgármestere, aki korábban is hevesen bírálta a bevándorlókat, jóval keményebb hangon szólalt meg. „Tekintve, hogy ekkora mértékû bevándorlási hullámmal állunk szemben, három részbõl álló intézkedéscsomag szükséges: törvényt kell alkotni, a helyszínen kell fellépni, és nyomást kell gyakorolni Romániára. Aki Európában akar élni, annak el kell fogadnia a szabályokat\" – szögezte le. Gianfranco Fini, a nacionalista Nemzeti Szövetség elnöke szerint a kormánynak szégyellnie kellene magát, mivel Giuliano Amato belügyminiszter az incidens elõtt még úgy nyilatkozott, szükségtelen a jogszabályok szigorítása.

Bukaresti intézkedések

Az incidens és az általa kiváltott heves reakciók nyomán Cãlin Popescu-Tãriceanu román kormányfõ fölhívta olasz kollégáját, és sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Egyben közölte, három nyomozót küldenek Rómába, hogy segítsék az ottani hatóságok munkáját, és közös program kidolgozására tett javaslatot a hasonló bûnesetek megelõzésére. Ugyanakkor elhárította a felelõsséget a támadás miatt. „Nem kötelezhetjük a román állampolgárokat hazatérésre. Az Európában való utazás joga alapvetõ jog, bármely román állampolgár bárhol letelepedhet a kontinensen\" – jelentette ki, egyúttal az olasz hatóságokat téve felelõssé az incidensért, mivel szerinte eddig megtûrték az országban a bûnözõket. „Nem azokkal a román állampolgárokkal van baj, akik munkahellyel rendelkeznek, és sikeresen beilleszkedtek a társadalomba, hanem a városok peremén élõ nomád csoportokkal\" – mutatott rá a kormányfõ. Cristian David belügyminiszter is kivitelezhetetlennek nevezte, hogy korlátozzák az állampolgárok szabad helyváltoztatáshoz való jogát. Traian Bãsescu államfõ elfogadhatatlannak nevezte, hogy Rómában olyan jogszabályt fogadjanak el, amely a románok ellen irányul. Az elnök szerint az egyetlen szalonképes megoldás egy olyan törvény elfogadása, amely minden uniós tagállamból érkezett bûnözõre vonatkozik. Az olasz kormány egyébként ebben a formában fogadta el a rendeletet.

Eugen Terteleac, az Olaszországi Románok Szövetségének elnöke szerint a keddi incidens nyomán olyan bomba robbant, amely régóta ketyeg már, és félõ, hogy szélsõséges megnyilvánulások következnek. Úgy vélte, megnõhet a fenyegetõ üzenetek száma, mivel két héttel ezelõtt már kaptak egy bombafenyegetést. Leszögezte ugyanakkor, hogy egyetért a kormány által elfogadott jogszabálylyal. Elmondta: több, legálisan Olaszországban dolgozó románnal is beszélt, akik az incidens nyomán félnek kimenni az utcára, és az olaszokkal folytatott beszélgetések során szégyellik bevallani, hogy románok.

B. L.

Felek: fellélegeztek Mailat távozásakor

Az Olaszországban bûncselekményt elkövetõ Romulus Mailat rokonai és ismerõsei megdöbbentek a fiatalember cselekedetén, ám elismerik: már gyerekkorában problémásnak számított. ªtefan Humzãu, a fiatalembernek a Szeben megyei Feleken élõ nagyapja a Mediafax hírügynökségnek elmondta, már csak azért sem érti unokája viselkedését, mert mindig tisztességre nevelte. Hozzátette ugyanakkor: Romulus amiatt töltött több évet kisegítõ iskolában, mert szeget ütött a fejébe. Eközben a feleki lakosok elárulták: fellélegeztek, amikor a fiatalember tavaly külföldre távozott, mivel többször lopott kerékpárt, disznót a falubeliektõl.

Románok a bûnözõi lista élén

Az olasz belügyminisztérium statisztikái szerint a külföldiek által elkövetett bûncselekmények tekintetében az elsõ helyet a román állampolgárok foglalják el. Az adatok szerint az idén letartóztatott 3500 külföldi közül 2700 érkezett Romániából. Hét kategóriában a románok az elsõk: a szándékos emberölés, a nemi erõszak, a gépkocsi- és lakásfeltörés, bolti lopás és csalás bûntettével õrizetbe vett külföldiek többsége román állampolgárságú. A románok által elkövetett bûncselekményeknek az utóbbi hónapokban tág teret szentelt az itáliai sajtó, és több politikus – zömmel román közösség által is lakott települések polgármesterei – fölemelte a szavát a románok által elkövetett bûncselekmények miatt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba
2025. augusztus 17., vasárnap

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek

Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek
2025. augusztus 17., vasárnap

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül

Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül
2025. augusztus 17., vasárnap

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja

Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja
2025. augusztus 16., szombat

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat

Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat
2025. augusztus 16., szombat

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit

Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit
2025. augusztus 16., szombat

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás

Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás