Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Dánia úgy döntött, hogy 19 darab F-16-os vadászgépet szállít Ukrajnába – jelentette be Mette Frederiksen dán miniszterelnök vasárnap, a dániai látogatáson tartózkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón.
2023. augusztus 21., 08:032023. augusztus 21., 08:03
„Ön és honfitársai megmutatták nekünk, mi az igazi bátorság. Ezért mindenben támogatással tartozunk önöknek. A háború kezdete óta Dánia az Önök oldalán áll, mert az ukránok szabadsága a mi szabadságunk is. Azt is tudjuk, hogy többre van szükségük, ezért ma bejelentjük, hogy 19 darab F-16-ost biztosítunk Ukrajnának” – fogalmazott a dán kormányfő.
Frederiksen reményét fejezte ki, hogy más országok is csatlakoznak a nyugati vadászgépek Ukrajnába szállításához.
„Reméljük, hogy a dán vadászgépek segítenek megvédeni az Önök légterét, az ukrán népet, és
– hangsúlyozta a dán miniszterelnök.
Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője – kommentálva Dánia döntését – közölte, hogy a tárgyalások eredményeként megállapodások születtek az ukrán pilóták F-16-os gépeken történő kiképzéséről is.
Zelenszkij elmondta, hogy
Közölte, hogy a gyakorlatok befejezésének és a repülőgépek átadásának várható időpontjairól azonban most nem kíván semmit se mondani.
Az ukrán elnök a sajtótájékoztatón arra a kérdésre válaszolva, hogy Ukrajna kész lenne-e a békéért és a NATO-tagságért cserébe területi engedményeket tenni Oroszországnak, kijelentette: „készek vagyunk elcserélni (az oroszországi) Belgorodot a NATO-tagságunkra”. Frederiksen pedig megjegyezte, hogy Ukrajna maga dönti el, hogy tárgyal-e a békéről, és mikor.
Zelenszkij kitért az ukrán ellentámadás lassú előre haladására vonatkozó nyugati bírálatokra. Szavai szerint
Hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem kockáztatja több ezer katonája életét csak azért, hogy 5-8 kilométert nyomuljon előre. Megjegyezte, hogy miközben Ukrajna ellentámadásra készült, az oroszok beásták magukat, aláknázták a területeket és megerősítették a védelmüket, igaz, ezt már 2014. óta teszik Ukrajnában.
Zelenszkij vasárnap Dánia előtt Hollandiában tett látogatást, ahol nyilvánosságra hozta, hogy 42 darab amerikai gyártású F-16-os vadászgépet kap Ukrajna, miután az ukrán pilóták és mérnökök befejezték kiképzésüket.
Ukrán dróntámadás érte az oroszországi Kurszkot
A nyugat-oroszországi Kurszk városában vasárnap kora reggel egy ukrán drón csapódott egy vasútállomás tetejébe, öt ember megsérült, és az épületben károk keletkeztek – közölte a régió kormányzója.
Kurszk régió Ukrajnával határos, és már korábban is érték ukrán támadások.
Az állomás egyik peronját ideiglenesen lezárták, az utasok azonban továbbra is fel- és leszállhatnak a vonatokra az állomás két másik peronján – közölte Roman Sztarovojt kormányzó a Telegramon.
A tető és a homlokzat is megsérült, és károk keletkeztek egy váróteremben és egy gyalogosaluljáróban is – tette hozzá.
Öt ember könnyebb sérüléseket szenvedett – tette hozzá.
„A robbanás idején 50 utas tartózkodott az épületben, őket azonnal evakuálták. A repeszek öt áldozata közül ketten visszautasították az orvosi segítséget, hármat vizsgálatra a kurszki területi kórházba küldtek, őket már hazaengedték” – írta.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
szóljon hozzá!