Hivatalosan is megerősítették Laura Codruța Kövesi kinevezését az Európai Ügyészség élére

MTI 2019. október 16., 21:51 utolsó módosítás: 2019. október 16., 21:54

Megerősítette Laura Codruța Kövesi kinevezését az Európai Ügyészség élére mindkét európai uniós társjogalkotó szerv, és ezzel hivatalossá vált, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője.

Laura Codruța Kövesi lesz az Európai Ügyészség első vezetője Fotó: Facebook

Az Európai Parlament (EP) házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete két nappal az EU-tagállamok kormányait tömörítő tanács után, szerdán adta meg végső hozzájárulását az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) korábbi vezetőjének kinevezéshez. Mandátuma hét évre fog szólni, miután a közösség pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben eljáró Európai Ügyészség a tervek szerint majd legkésőbb 2021 elején megkezdi működését.

A tagállamok többsége korábban Jean-Francois Bohnert francia ügyészt támogatta, de időközben még a párizsi kormány is beállt Kövesi mögé.

Az úgynevezett megerősített együttműködéssel létrejövő szervezetben huszonkét tagállam vesz részt, Magyarország nincs köztük. Elemzők rámutattak, hogy egy új intézmény esetében gyakran a jövőre nézve is meghatározó az első vezetőjének személye.

Laura Codruța Kövesit tavaly nyáron mentették fel a több száz román politikust rács mögé küldő DNA éléről Tudorel Toader akkori igazságügy-miniszter kezdeményezésére, aki szerint Kövesi mandátuma idején visszaéléseket követett el a szervezet. A Szociáldemokrata Párt (PSD) alkotta bukaresti kormány hevesen tiltakozott és kampányolt Kövesi megválasztása ellen, ami meglehetősen átpolitizálttá tette az ügyet.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
1 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat