Fotó: Facebook/Recep Tayyip Erdogan
Az újraválasztott török elnök, Recep Tayyip Erdogan szombaton letette az államfői esküt a török parlamentben, és ezzel megkezdődött harmadik elnöki ciklusa.
2023. június 03., 19:022023. június 03., 19:02
Az államfőválasztás május 28-i második fordulóját, és így magát az elnökválasztást Erdogan a szavazatok 52,18 százalékával nyerte meg.
A szombati eskütételt megelőzően a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) kiállította Erdogan számára a megbízólevelet, amelyet Devlet Bahceli ügyvivő házelnök, az Erdogan vezette kormánypárttal szövetséges, nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) elnöke adott át az újraválasztott vezetőnek.
Ezután az államfői palotában egy ünnepélyes szertartás keretében lát hozzá elnöki feladataihoz. A nagyszabású ceremónián mások mellett 78 ország közjogi méltóságai is részt vesznek, köztük 21 államfő, valamint 13 kormányfő. Erdogan lovas díszkísérettel érkezik a helyszínre, ahol 101 ágyúlövés köszönti őt.
A kormányfők közül jelen lesz Nikol Pasinján örmény, illetve Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.
A fogadást követően Erdogan a külföldi politikusokat vacsorán látja vendégül, amelynek helyszíne a volt államfői rezidencia, a Cankaya-kúria lesz.
Az este végén Erdogan sajtótájékoztatón hirdeti ki az elnöki kabinetnek, tehát a minisztereinek a névsorát.
Erdogan 2014 óta Törökország államfője. Korábban – 2003 és 2014 között – az ország miniszterelnöke volt.
A köztársasági elnök felhatalmazása öt évre szól.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.
szóljon hozzá!