Hídrobbantás: Putyin információs háborújáról beszél a német védelmi miniszter – Ismét lezárták a hidat

•  Fotó: Wikipédia

Fotó: Wikipédia

Hibrid félretájékoztatási támadásnak nevezte vasárnap Boris Pistorius német védelmi miniszter a német légierő tisztjei egyik lehallgatott beszélgetésének Oroszország általi kiszivárogtatását.

Hírösszefoglaló

2024. március 04., 08:322024. március 04., 08:32

„Ez része Vlagyimir Putyin orosz elnök információs háborújának” – hangsúlyozta a szociáldemokrata politikus, s úgy fogalmazott, hogy mindennek célja a belpolitikai egység aláásása.

Pistorius leszögezte, hogy

Németországnak különösen hideg fejjel kell erre reagálnia, de nem kevésbé határozottan. „Nem szabad beleesni Putyin csapdájába” – tette hozzá reményét kifejezve, hogy mindez nem fog megosztottsághoz vezetni.

A miniszter beszélt arról is, hogy nincs tudomása más szivárogtatásokról, vagy egyéb lehallgatott telefonbeszélgetésekről.

Mint mondta, a jövő hét első napjaiban vár eredményeket az ügyben indított belső vizsgálattól, amely a többi között arra is próbál választ keresni, hogy a tisztek a Webex szolgáltatással megfelelő kommunikációs csatornát választottak-e beszélgetésükhöz. Hozzátette, hogy a vizsgálatot követően le fogják vonni a megfelelő következtetéseket.

A német védelmi tárca szóvivője szerint a bizalmas beszélgetést, amelyen a német légierő főtisztjei megvitatták német Taurus rakéták Ukrajna által történő felhasználásának lehetőségét, lehallgatták.

Margarita Szimonján, az RT orosz televízió főszerkesztője pénteken tette közzé négy német főtiszt nevét és félórás bizalmas beszélgetésük átiratát.

Az újságíró szerint a beszélgetés február 19-én történt, és Torsten Grefe ezredes, a Bundeswehr légierejének hadműveleti és hadgyakorlatokért felelős osztagának parancsnoka, Ingo Gerhartz altábornagy, a légierő felügyelője, valamint a Bundeswehr űrparancsnoksága légi műveletek központjának két munkatársa vett részt benne.

A Szimonján által közzétett átirat szerint a magas rangú német tisztek a Krím félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő híd felrobbantásáról tárgyaltak. Azon a napon, amikor Olaf Scholz német kancellár azt mondta, hogy a NATO sem jelenleg, sem a jövőben nem vesz részt az ukrajnai háborúban, a tisztek azt vitatták meg, hogy miként lehetne Taurus rakétákkal lerombolni a Krími hidat, anélkül, hogy ennek következményei lennének a német hatóságokra nézve, és ehhez hány rakétára lenne szükség.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő magyarázatot követelt a német hatóságoktól a lehallgatott beszélgetésről, és kijelentette, hogy a magyarázat megtagadása egyenlő lenne a beismeréssel.

Eközben hétfőn a kora reggeli órákban ismét lezárták a Krím híd forgalmát.

Ez a második egymást követő éjszaka, amikor a megszálló hatóságok lezárták a hidat, miután robbanásokról érkeztek jelentések Feodosziából.

Az orosz védelmi minisztérium később azt állította, hogy az orosz erők 38 ukrán drónt fogtak el a megszállt Krím felett az éjszaka folyamán.

A hatóságok nem közölték a hétfő hajnali forgalomlezárás okát.

A Kercsi hídnak is nevezett híd az orosz szárazföldet köti össze az Oroszország által megszállt Krím félszigettel. A híd a Krímben és a szárazföldi Ukrajnában állomásozó orosz erők számára kritikus fontosságú utánpótlási és szállítási útvonal, és többször is támadások célpontja volt az Ukrajna elleni teljes körű orosz inváziót követően.

Az ukrán erők az elmúlt hónapokban fokozták a megszállt Krímben lévő célpontok elleni támadásaikat, különösen az orosz Fekete-tengeri Flotta ellen. A Fox Newsnak adott, február 22-én megjelent interjújában Volodimir Zelenszkij elnök azt mondta, hogy további „meglepetések” várnak Oroszország fekete-tengeri flottájára.

Közben az ukrán belügyminisztérium Facebook-bejegyzése szerint vasárnap, helyi idő szerint este 9 óra körül

befejeződtek a keresési és mentési munkálatok egy lakóháznál, amelyet szombaton orosz dróntámadás ért, és amelyben 12 civil, köztük öt gyermek vesztette életét.

„Miközben mi a fronton legyőzzük a megszállókat, ők továbbra is civilekkel, gyerekekkel harcolnak” – írta a minisztérium Facebook-bejegyzésében.

A támadás szombaton a kora reggeli órákban történt, amikor egy orosz drón csapódott be egy lakóépületbe, 18 lakást rombolva le.

A támadásban megölt gyerekek között volt egy 4 hónapos, egy 7 hónapos, egy 3 éves és egy 8 éves kislány és testvére, aki júliusban töltötte volna be a 10. életévét

– olvasható Oleh Kiper, az Odesszai terület kormányzójának Telegram-posztjában.

A drón egy magas lakóépület kilencedik emeletén csapódott be. A támadás következtében több közeli lakás is fűtés nélkül maradt.

Ukrajnában mindennaposak a dróntámadások, amelyek az ország különböző régióit érintik.

A 2022-es orosz invázió óta legalább 500 gyermek halt meg Ukrajnában, és több mint ezer megsebesült – jelentette októberben a főügyészség.

Zelenszkij: szégyenletes következményei lennének a nyugati katonai támogatások elmaradásának

Volodimir Zelenszkij elnök vasárnap azt mondta, hogy politikai akaratra van szükség ahhoz, hogy Ukrajna minden szükséges katonai ellátást megkapjon, különben a világ „a történelem egyik legszégyenletesebb lapjával” néz szembe – írja a Reuters.
„A legfontosabb a politikai akarat, hogy ezt elérjük, hogy biztosítsuk az ellátmányok olyan szintjét, amely segít” – mondta Zelenszkij késő esti videóbeszédében.
„Ha ez nem történik meg, akkor a történelem egyik legszégyenletesebb lapja lesz, ha Amerika vagy Európa veszít az iráni Shahídekkel vagy az orosz vadászgépekkel szemben” – mondta.
A The Moscow Times által idézett kieli Világgazdasági Intézet azt írta, hogy az Európai Unió a Kijevnek ígért 144 milliárd euróból eddig csak 77 milliárd eurót biztosított.
Az RBC eközben rámutatott, hogy két évvel az ukrajnai háború kezdete után a szakértők szakadékot állapítottak meg az ígért és a Nyugat által ténylegesen nyújtott segítség mennyisége között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására