2007. május 17., 00:002007. május 17., 00:00
Az Ezzeddín el-Kasszám Brigádoknak, a Hamász katonai szárnyának a tagjai aknavetőtűzzel készítették elő támadásukat, füstgránátokat lőttek be a Fatah biztonsági főnökének, Rasíd Abu Sbaknak a házába, majd berontottak, s odabenn végeztek áldozataikkal. Abu Sbak és családja nem volt otthon, a házat azonban legalább tucatnyi testőre védte. Abdel-Hakím Avad, a Fatah egyik szóvivője a Hamász vezetését tette felelőssé a támadásért. „Mindannyian gyilkosok az elsőtől az utolsóig, mind benne vannak” – mondta, azzal vádolva az iszlamista mozgalmat, hogy „új Szomáliává vagy Dárfúrrá akarja változtatni a Gázai övezetet”. A Hamász ezzel szemben azt állította, rajtaütését az provokálta ki, hogy Abu Sbak házából rálőttek egyik járőrére.
Valamivel korábban aknavető-találatok érték a megelőző biztonsági szolgálat központját és Mahmúd Abbász palesztin elnök gázai hivatalának környékét is, itt azonban az első jelentések szerint nem voltak áldozatok. Gáza központjában tegnap reggel gépfegyverek ropogása hallatszott, s az utcákon csak a fekete símaszkot viselő fegyveresek jártak.
A Hamász egyúttal rakétákat lőtt ki az izraeli Szderót városára. A rakétatámadásra válaszul az izraeli légierő ismét bombázta a Gázai övezet lakatlan részeit, azokat a helyszíneket, ahonnan a rakétákat kilőtték. Ezt követően a légierő egy gépe több rakétát lőtt ki a Hamászhoz tartozó Védelmi Erő egy táborára Rafahban, a Gázai övezet déli részén. A támadásnak legkevesebb négy halottja volt.
Hírösszefoglaló
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.