2007. április 17., 00:002007. április 17., 00:00
Berezovszkij a The Guardian című vezető baloldali brit napilapnak múlt héten adott interjújában azt mondta: Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerét csak erővel lehet megdönteni. Hozzátette: személyesen pénzel olyan embereket, akik az államfő közelében vannak, és akik „palotapuccsra” szövetkeznek. A milliárdos, aki Putyin elődjének, Borisz Jelcinnek a bizalmasa volt, 2003 óta él londoni száműzetésben. Moszkva már többször kérte kiadatását, de a brit hatóságok ezt eddig megtagadták. Az üzletember a kilencvenes években kétes privatizációs ügyletek révén tett szert hatalmas vagyonára.
A The Guardian című londoni lap tegnapi számában megjelent cikkben Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is az „új orosz forradalomra” felszólító Berezovszkij brit menekültstátusának újragondolását szorgalmazta. Peszkov az orosz pénzember kijelentéseit úgy értelmezte: Berezovszkij a lehető legvilágosabban a világ tudomására hozta, hogy erőszakos forradalmat akar szítani Oroszország demokratikusan megválasztott elnöke ellen. Moszkva ezek után azt várja, hogy a brit hatóságok „újragondolják a döntést annak a szökevény milliárdosnak a befogadásáról, aki a brit állam nyújtotta oltalmat forradalmi felbújtásra használja ki egy szuverén állam, a G8-csoportba tartozó vezető gazdasági demokráciák egyike ellen”. Peszkov felidézi, hogy Berezovszkijt csalás vádjával körözik az orosz hatóságok; a szóvivő szerint az orosz ügyészség legutóbb közvetlenül kapcsolatba hozta az üzletembert egy 214 millió rubeles sikkasztással is, amelyet az Aeroflot orosz nemzeti légitársaságnál követtek el.
A magas rangú Kreml-tisztviselő szerint Berezovszkij azt állítja, hogy Oroszország önkényuralmi diktatúra szorításában él, mindazonáltal Vlagyimir Putyin két demokratikus választást nyert meg, és a legújabb közvélemény-kutatások szerint 70 százalékot meghaladó támogatottságnak örvend. Peszkov szerint Berezovszkij azon állítása is „nevetségesen messze van az igazságtól”, hogy az orosz média teljesen a Kreml ellenőrzése alatt áll. Peszkov szerint független orosz szakértők is úgy tartják, hogy Berezovszkij „a rablókapitalizmus megtestesítője”.
Hírösszefoglaló
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.