Nincs mese. Odessza Harry Potter-kastélyként ismert közigazgatási épülete is kigyulladt a támadás során
Fotó: ukrán katasztrófavédelem
Ismét orosz légicsapás érte a kelet-ukrajnai Harkiv városát kedden, ketten meghaltak és hatan megsebesültek.
2024. április 30., 12:592024. április 30., 12:59
Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója a Telegramon azt közölte, az orosz erők irányított bombákkal támadták a várost. A város polgármestere, Ihor Terehov azt mondta, a támadás nyomán egy lakóépületben is kár keletkezett. Hozzátette, hogy a mentőalakulatok jelenleg is a helyszínen vannak.
A Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) kedden helyi egészségügyi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy
Orvosok szerint sok lakos állandó szorongásra panaszkodik.
Ugyancsak kedden Oleh Kiper, a délnyugat-ukrajnai Odessza megye kormányzója bejelentette, hogy
hozzátéve, hogy ez a szám tovább nőhet, mert a 23 sebesült közül nyolc állapota, köztük egy négyéves kislányé, súlyos.
A támadás során lángra kapott Odessza Harry Potter-kastélyként is emlegetett közigazgatási épülete is, amelyben súlyos károk keletkeztek.
Akárcsak Harkivot, Odesszát is gyakran éri orosz támadás. A dél-ukrajnai Herszon megyéből szintén légicsapást jelentettek az utóbbi 24 órában, hozzátéve, hogy egy halálos áldozatról tudni.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
szóljon hozzá!