Fotó: Ukrán mezőgazdasági minisztérium
Ukrajna kész elfogadni az Európai Unióval folytatott kereskedelmére vonatkozó korlátozásokat, cserébe azért, hogy lezárja a vitát egyik fő támogatójával, Lengyelországgal – mondta az ukrán kereskedelmi miniszter, akit a Financial Times című lap idézett.
2024. március 06., 12:292024. március 06., 12:29
A lap szerdai számában Tarasz Kacska ugyanakkor sürgette az EU-t, hogy tiltsa be Oroszországból a gabona importját, mivel az még mindig eljut az EU-ba Fehéroroszországon és a Baltikumon át. Az ukrán és a lengyel tisztviselők jövő hétfőn ismét találkoznak, hogy a hónap végéig rendezzék vitájukat.
A miniszter megfogalmazása szerint „szükség lehet egy átmeneti időszakra Ukrajna és az EU közötti kereskedelemben”, de mint hangsúlyozta:
Tarasz Kacska kijelentette, hogy Kijev támogatja a Brüsszel által javasolt új intézkedéseket, amelyek
kivéve ha továbbszállításról van szó más országba. Kijev a közelmúltban beleegyezett abba is, hogy a feszültség csökkentése érdekében a kukoricaexportot a Fekete-tengeren keresztül irányítják Olaszországba és Spanyolországba, nem pedig a szomszédos országokon keresztül.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
szóljon hozzá!