Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael

Gáza

Amerikai irányírás jön? Washington és Tel-Aviv Gáza esetleges amerikai vezetéséről tárgyalt

Fotó: Facebook/UNRWA

Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reuters szerint.

Krónika

2025. május 08., 11:292025. május 08., 11:29

A „magas szintű” konzultációk középpontjában egy amerikai tisztségviselő által vezetett átmeneti kormány állt, amely addig felügyelné Gázát, amíg azt demilitarizálják és stabilizálják, és egy életképes palesztin kormányzat alakul ki – mondták a források.

A megbeszélések szerint, amelyek egyelőre előzetesek, nem lenne rögzített menetrend arra vonatkozóan, hogy meddig tartana egy ilyen, az Egyesült Államok által vezetett kormányzat, annak sorsa a helyszíni helyzettől függne – mondta az öt forrás.

A források, akik névtelenségük megőrzése mellett nyilatkoztak, mivel nem voltak felhatalmazva arra, hogy a tárgyalásokról nyilvánosan beszéljenek,

a javaslatot az iraki Koalíciós Ideiglenes Hatósághoz hasonlították, amelyet Washington 2003-ban, nem sokkal a Szaddám Huszein megbuktatását eredményező amerikai vezetésű invázió után hozott létre.

A hatóságot sok iraki megszálló erőnek tekintette, és 2004-ben átadta a hatalmat egy ideiglenes iraki kormánynak, miután nem sikerült megfékezni a növekvő lázadást.

A források szerint más országokat is meghívnának, hogy vegyenek részt az Egyesült Államok által vezetett gázai hatóság munkájában, anélkül, hogy megnevezték volna, melyeket.

Elmondták, hogy

a kormányzat palesztin technokratákra támaszkodna, de kizárná a Hamász iszlamista csoportot és a Palesztin Hatóságot, amely korlátozott hatalommal rendelkezik Ciszjordániában.

Mint ismeretes, a jelenlegi háborút Gázai övezetet 2007 óta uraló Hamász iszlamista csoport váltotta ki, amikor 2023. október 7-én harcosai megrohamozták a dél-izraeli településeket, mintegy 1200 embert, többségében civileket megöltek, és további 251-et foglyul ejtettek.

Erre válaszul Izrael hábirút indított a Hamást teljes felszámolása érdekében, amely során Gáza nagy részét teljesen lerombolták

A források szerint továbbra sem világos, hogy sikerül-e bármilyen megállapodásra jutni.

A megbeszélések nem jutottak el odáig, hogy megvizsgálják, ki vállalhatná az alapvető szerepeket

– mondták.

A források nem pontosították, hogy melyik fél terjesztette elő a javaslatot, és a megbeszélések további részleteiről sem adtak tájékoztatást.

A Reuters kérdéseire válaszolva az amerikai külügyminisztérium szóvivője nem nyilatkozott közvetlenül arról, hogy folytak-e tárgyalások Izraellel egy amerikai vezetésű ideiglenes hatóságról a Gázai övezetben, mondván, hogy nem beszélhetnek a folyamatban lévő tárgyalásokról.

„Békét akarunk, és a túszok azonnali szabadon bocsátását” – mondta a szóvivő, hozzátéve: „Megközelítésünk pillérei továbbra is szilárdak: kiállunk Izrael mellett, kiállunk a béke mellett”.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala nem kívánt nyilatkozni.

Gideon Szaár izraeli külügyminiszter az emírségek tulajdonában lévő Sky News Arabia hírügynökségnek adott áprilisi interjújában úgy vélte, hogy a konfliktus után „átmeneti időszak” következik, amelyben egy nemzetközi kuratórium, köztük „mérsékelt arab országok” felügyelnék Gázát, és a palesztinok az ő irányításuk alatt működnének.

Mint arról beszámoltunk, Donald Trump amerikai elnök korábban arról beszélt: a Gázai övezetből ki kellene telepíteni a mintegy kétmillió lakost, hogy ott amerikai irányítással luxus tengerparti üdülőtelepet hozzanak létre.

A felvetést az arab országok elutasították.

Trump szerint három további túsz meghalt, a családok konkrét információt követelnek
A Gázában fogva tartott, október 7-én elrabolt túszok családjai az összes új információt követelik az izraeli kormánytól, miután Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy újabb három fogoly meghalt.
„A mai naptól kezdve 21-en vannak. Hárman meghaltak. Szóval ez egy szörnyű helyzet” – mondta Trump kedden.
A megjegyzés sokkolta a túszok családjait.
„Ismét követeljük az izraeli kormánytól: ha van új információ, amelyet eddig eltitkoltak előlünk, azonnal közölje velünk” – közölte szerdán a Túszok és eltűnt családok fóruma.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg

India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg
2025. május 08., csütörtök

Életbe lépett Putyin háromnapos tűzszünete, de Ukrajna szerint már meg is sértették

Életbe lépett a Vlagyimir Putyin orosz elnök által a múlt hónapban egyoldalúan meghirdetett háromnapos tűzszünet Ukrajnában, miközben Oroszország a második világháborús győzelem napjának pénteki évfordulójára készül.

Életbe lépett Putyin háromnapos tűzszünete, de Ukrajna szerint már meg is sértették
2025. május 07., szerda

Fekete füst szállt fel a konklávé első napján, egyelőre nincs új pápa

22 óra után nem sokkal fekete füst szállt fel a Vatikánban található Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy az első szavazási forduló során nem választottak új pápát.

Fekete füst szállt fel a konklávé első napján, egyelőre nincs új pápa
2025. május 07., szerda

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban
2025. május 07., szerda

Homília a konklávé előtt: „olyan pápát válasszanak, akire ma Krisztus egyházának és az emberiségnek szüksége van“

Százharminchárom választó bíboros és több idősebb kardinális jelenlétében kezdődött szerdán délelőtt a Szent Péter bazilikában a római pápa megválasztásáért tartott szentmise.

Homília a konklávé előtt: „olyan pápát válasszanak, akire ma Krisztus egyházának és az emberiségnek szüksége van“
2025. május 07., szerda

Célegyenesben a román–magyar területi társulás bejegyzése

Amint a romániai települések képviselő-testületei is megszavazzák a román–magyar kistérség alapító okmányait, csak a két ország külügyminisztériumainak jóváhagyása szükséges, hogy a határ menti régió közös fejlesztési szervezete megkezdhesse működését.

Célegyenesben a román–magyar területi társulás bejegyzése
2025. május 07., szerda

Ursula von der Leyen: fel kell gyorsítani Ukrajna csatlakozását az EU-hoz

Fel kell gyorsítani Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, mert a csatlakozás a legerősebb biztonsági garancia – jelentette ki Ursula von der Leyen szerdán Strasbourgban. Az Európai Bizottság elnöke Ukrajna további támogatását is hangsúlyozta.

Ursula von der Leyen: fel kell gyorsítani Ukrajna csatlakozását az EU-hoz
2025. május 07., szerda

Bukarest Putyinnak: nem Románia fenyegeti a térség biztonságát, hanem Oroszország

Kiverte a biztosítékot BukarestbenVlagyimir Putyin orosz elnök egyik korábbi nyilatkozatának moszkvai felmelegítése, amelyben arról beszélt, hogy a NATO-rakétatámaszpont miatt Románia hozzájárult a térséget érő biztonsági fenyegetések növeléséhez.

Bukarest Putyinnak: nem Románia fenyegeti a térség biztonságát, hanem Oroszország
2025. május 07., szerda

Meloni nyilvánosan nem, csak magánüzenetben gratulált Simionnak

Bár egy pártcsaládba tartoznak, Giorgia Meloni olasz kormányfő nem gratulált nyilvánosan a George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a szélsőjobboldal álalmfőjelöltjének első fordulós győzelme után

Meloni nyilvánosan nem, csak magánüzenetben gratulált Simionnak
2025. május 07., szerda

Beszólt Washingtonnak az új kancellár: maradjon távol Németország belpolitikájától

Friedrich Merz, Németország új kancellárja egy kedd esti interjúban arra intette az amerikai kormányzatot, hogy „maradjon távol” országa belpolitikájától.

Beszólt Washingtonnak az új kancellár: maradjon távol Németország belpolitikájától