Franciaországban csökkennek a mutatók, aggódnak a lakosság mentális egészségének romlásáért

•  Fotó: Facebook/Paris, France

Fotó: Facebook/Paris, France

Az egymást követő harmadik napon csökkent Franciaországban a koronavírus-fertőzéssel kórházban ápoltak száma, ami arra utal, hogy a második hullám lecsengőben van – közölte Jérome Salomon járványügyi igazgató csütörtök esti sajtótájékoztatóján Párizsban.

MTI

2020. november 20., 00:062020. november 20., 00:06

2020. november 20., 00:402020. november 20., 00:40

Kórházban jelenleg 32 324 fertőzöttet ápolnak, közülük 4653-an vannak intenzív osztályon, az előző napi 4775-höz és az egy héttel ezelőtti 4900-hoz képest. A reprodukciós ráta már csak 0,65 és 0,89 között mozog, ami felmúlta az egészségügyi hatóságok várakozásait, ugyanis a tavaszihoz képest kevésbé drasztikus karantén ugyanazt az eredményt hozta, mint a szigorúbb lezárás, amikor is 55 nap alatt 0,67-re sikerült csökkenteni a rátát. A pozitív tesztek aránya 15,5 százalék volt csütörtökön.

Az elmúlt 24 órában ugyanakkor még mindig 21 150 új estet jelentettek a hatóságok, 2200 betegfelvétel történt a kórházakban és 311-en kerültek intenzív osztályra.

A szakember szerint a vírus terjedése lelassult, de a fertőzöttek száma még mindig magas. Az elhunytak száma szerda óta 436-tal 47 127-re emelkedett. A sajtótájékoztatón Olivier Véran egészségügyi miniszter aggodalmát fejezte ki a franciák mentális egészsége miatt. Szerinte ugyanis a járvány „egyik sötét oldala a lehangoltság”. „Az idegesség, a stressz, a nyugtalanság, a depresszió, a járvány pszichológiai hatása valós. Nem mindenki szenved tőle, de mindenkit érint” – mondta a tárcavezető. Jelezte, hogy ezért megnövelik a pszichológusok számát, akik az ingyenesen hívható zöld számokon fogadják a támogatásra szorulók hívásait. A hét elején a tárca már jelezte, hogy a depresszióban szenvedők száma megduplázódott szeptember vége és november eleje között.

A franciák mentális egészségének romlása azért is aggasztja a kormányt, mert a tavaszi lezáráskor a diákok harmada küzdött pszichológiai problémákkal, s arra lehet számítani, hogy a depresszióval küzdők aránya a mostani általános karantén után tovább fog nőni, elsősorban a munkanélküliekké válók és a pszichológiai problémákkal küzdők körében. Miután az elzártságot az idősebb emberek is nehezen viselik, az idősotthonokban – ahol ezúttal a járványhelyzet nem annyira súlyos mint tavasszal volt – a látogatás szigorú óvintézkedésekkel engedélyezett. Áprilisban az otthonok felében, ezúttal csak ötödében, mintegy 1600 intézményben jelent meg a koronavírus.

A második hullám legnagyobb meglepetése, hogy az egyik legsűrűbben lakott európai nagyvárosban, Párizsban, ahol a nyár végén a déli Marseille mellett a legaggasztóbb volt a helyzet, a tavaszinál alacsonyabban tetőzött a járvány.

A súlyos betegek száma a tetőzéskor nem haladta meg a 330-at, ami fele annyi, mint az első hullám legnehezebb napjaiban volt. A fővárosi kórházi ellátórendszer olyannyira jól bírta a terhelést, hogy más régiókból is tudtak betegeket fogadni. Szakemberek szerint a karantént megelőzően az éjszakai kijárási korlátozás elrendelése, a bárok és éttermek bezárása, valamint az a tény, hogy a párizsiak fegyelmezetten viselik a szájmaszkot augusztus közepe óta kül- és beltérben, nagyban hozzájárult az eredményhez.

A harmadik hullám elkerülésére a párizsi városháza már megkezdte egy négyfokú riasztási szint kidolgozását, amelyet a jövőben a reprodukciós ráta változása alapján léptetne életbe az önkormányzat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet

Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet
2025. július 09., szerda

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme

Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme
2025. július 09., szerda

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet
2025. július 08., kedd

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint

Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint
2025. július 08., kedd

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják

Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják
2025. július 08., kedd

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút

Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút
2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet