Fotó: Mihajlo Podoljak/Twitter
Folytatódtak hétfőn az ukrán és az orosz küldöttségek közötti béketárgyalások – közölte David Arahamija, az ukrán elnök mögötti Nép Szolgája párt frakcióvezetője, a kijevi delegáció tagja.
2022. március 21., 18:292022. március 21., 18:29
Arahamija elmondta, hogy a hivatalos küldöttségek hétfőn délig másfél órán át tárgyaltak egymással, a nap további részében pedig munkacsoportokban folytatják az egyeztetéseket. A megbeszélések állásáról a politikus semmilyen részletet nem hozott nyilvánosságra.
Közben az orosz erők által megszállt dél-ukrajnai Herszonban erővel zavarták szét a helyiek Ukrajna-barát tüntetését, a jelentések szerint többen megsérültek, számuk egyelőre nem ismert. A Moszt helyi hírportál szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy a több száz tüntető ellen tömegoszlató gránátokat vetettek be az orosz csapatok. Az Ukrajinszka Pravda saját forrásokra hivatkozva azt írta, hogy tüzet is nyitottak a demonstrálókra, a Moszt szerint a levegőbe lőttek. Herszonban a város elfoglalása óta szinte mindennap tüntetnek a helyiek az orosz megszállás ellen.
A dél-ukrajnai Odesszában hajókról nyitottak az orosz haditengerészet alakulatai tüzet a városra. A városi katonai adminisztráció vezetője a Telegram üzenetküldő portálon közölte, hogy több lakóházban károk keletkeztek, de áldozatok nincsenek.
Az Ukrajinszka Pravda a megyei katonai adminisztrációk vezetőinek közléseiből készített délelőtti összeállításában azt írta, hogy folyamatosak a harcok a főváros, Kijev környékén, a Zsitomirba vezető autópálya mentén. Bucsa térségében, az orosz erők által megszállt településeken humanitárius katasztrófa fenyeget. Hétfőre virradón folytatódtak a harcok Kijev megyében Bucsánál, Irinynél, Hosztomelnél és Brovarinál is. A megye északi részén fekvő Szlavutics település teljesen el van vágva a külvilágtól.
Az orosz erők a déli országrészben lévő Mikolajiv megyeszékhely környező falvait lőtték, az előzetes adatok szerint három könnyebb sérültje van a támadásoknak. Heves robbanásokról érkezett hír a szomszédos Herszon megyében, a mikolajivi régió közigazgatási határához közeli térségben.
Az éjjel az orosz erők megint lőtték a kelet-ukrajnai Harkiv város lakónegyedeit. A megyében Izjum városánál folytatódtak a harcok. Zaporizzsja megyében a helyzet változatlan. Hétfőn az ukrán hatóságok egy buszkonvojt készülnek indítani a megyeszékhelyről Bergyanszkba azok számára, akiknek sikerült a városig magánautókon eljutniuk Mariupolból, őket szeretnék továbbszállítani Zaporizzsjába. Oleh Szinyehubov, a Harkiv megyei katonai adminisztráció vezetője nap közben arról adott hírt, hogy az ukrán fegyveres erők mobil egységei Csuhuiv város fölött lelőttek egy orosz vadászgépet.
Donyeck megyében Marjinka, Ocseretine és Avgyijivka térségében folytatódtak a tüzérségi támadások és légi csapások. Marjinkába folyamatosan próbálnak benyomulni az orosz erők, egyelőre sikertelenül. Luhanszk megyében az éjjel Novodruzseszk, Liszicsanszk és Rubizsne településeket lőtték az orosz csapatok. A kelet-ukrajnai megyében az elmúlt 24 órában csaknem húsz objektumban keletkeztek károk, köztük három, többlakásos épületben és még további kilenc lakóházban.
Moszkva nem kívánja folytatni a békekötési tárgyalásokat Tokióval
Oroszország a jelenlegi körülmények között nem kívánja folytatni a Japánnal kötendő békeszerződésről szóló tárgyalásokat – közölte hétfőn Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője. Moszkva leállítja a japán állampolgárok vízummentes beutazását a Kuril-szigetekre és kilép a Japánnal a szigetek déli vonulatán kialakítandó közös gazdasági tevékenységről folytatott párbeszédből is. Oroszország emellett blokkolja Japán partneri státusát a fekete-tengeri Gazdasági Együttműködésben.
{K1}
XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében „valódi és tartós békére” szólított Ukrajnában, tűzszünetre a Gázai övezetben.
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.
Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
szóljon hozzá!