Távol a béke. A felek álláspontjai továbbra sem közelednek, kevés az esély arra, hogy hamarosan rendeződjön a gázai helyzet
Fotó: Hannibal Hanschke/EPA/Agerpres
Izrael értékelése szerint a Hamász palesztin terrorszervezet elutasította a legújabb, fegyverszünetről és a túszok szabadon engedéséről szóló tervezetet.
2024. június 12., 09:302024. június 12., 09:30
Egy izraeli tisztségviselő kedden azt mondta, hogy az ország a közvetítőkön keresztül megkapta a Hamász válaszát, és az iszlamista szervezet „megváltoztatta az összes fő és legjelentősebb paramétert”.
A névtelensége megőrzése mellett nyilatkozó izraeli tisztségviselő azt mondta, hogy
Korábban egy nem izraeli tisztségviselő, akit tájékoztattak az ügyről, és aki nem kívánta magát megnevezni, azt mondta, hogy
A CNN-nek egy, a tárgyalásokat ismerő forrás kedden azt mondta: a Hamász átadta válaszát a katari közvetítőknek, amelyben módosításokat javasolt az izraeli javaslathoz, beleértve a tartós tűzszünet és a teljes izraeli kivonulás ütemezését a Gázai övezetből.
hogy kiderüljön, sikerül-e megállapodásra jutni – tette hozzá a forrás.
A Hamász szóvivője és politikai irodájának tagja, Oszama Hamdan, miután kedden átadta válaszát, a libanoni székhelyű Al Majadín televíziónak azt mondta, a csoport elkötelezett a tűzszünet elérése mellett.
„Válaszunk egyértelműen megerősíti a tűzszünet és a gázai kivonulás melletti elkötelezettségünket, amelyet következetesen betartottunk” – tette hozzá Hamdan.
„A Hamász és a palesztin frakciók válasza a tűzszüneti javaslatra felelősségteljes, komoly és pozitív volt.
– mondta Izzat al-Risk, a Hamász politikai irodájának tagja kedden késő este.
„Az izraeli média uszítása a Hamász válaszával szemben a megállapodásban foglalt kötelezettségek alól való kibújási kísérleteket jelzi” – állította.
A feszültségek érzékeny pillanatban kerültek felszínre. Antony Blinken amerikai külügyminiszter jelenleg diplomáciai körúton van a térségben, és megpróbálja elérni, hogy megállapodás szülessen a Biden elnök által először tizenegy nappal ezelőtt bemutatott tervről.
Az Izrael által kidolgozott tervet teljes egészében nem hozták nyilvánosságra. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hétfőn jóváhagyott javaslat
A Fehér Ház igyekezett hangsúlyozni, hogy ez egy izraeli terv, és ismételten kijelentette, hogy Izrael elfogadta azt, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellenvetései ellenére.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
szóljon hozzá!