Florida főügyésze is büntetőeljárást indított a Tate testvérek ellen

Tate testvérek

A Tate testvérek Romániában bűnügyi felügyelet alatt állnak

Fotó: Twitter/Andrew Tate

Egy héttel az Egyesült Államokba érkezésük után büntetőeljárást indított Florida főügyésze Andrew Tate és testvére, Tristan ellen. James Uthmeier ezt kedden jelentette be az X közösségimédia-platformon. Közlése szerint házkutatások végrehajtására és a brit-amerikai influenszerek beidézésére utasította hivatalát – írja a dpa.

Hírösszefoglaló

2025. március 05., 09:262025. március 05., 09:26

2025. március 05., 10:092025. március 05., 10:09

A hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a Tate testvérek ellen Romániában büntetőeljárás van folyamatban emberkereskedelem és kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális kizsákmányolás gyanújával.

Idézet
Florida zéró toleranciát tanúsít azokkal szemben, akik nőket és lányokat bántalmaznak”

– írta Florida főügyésze az Agerpres szerint.

Amint arról korábban írtunk, Andrew Tate és öccse, Tristan Romániában bűnügyi felügyelet alatt áll, de feloldották az ország elhagyására vonatkozó tilalmat, és kérésükre lehetővé tették, hogy ideiglenesen külföldre utazzanak.

Távozásukat Romániából a román sajtó összefüggésbe hozta azzal, hogy – a román diplomácia vezetőjének beszámolója szerint – Richard Grenell amerikai elnöki megbízott a müncheni biztonságpolitikai konferencián egy Emil Hurezeanu román külügyminiszterrel folytatott kötetlen folyosói beszélgetésben jelezte, hogy érdekli őt a Tate fivérek sorsa.

korábban írtuk

Tate-ügy: az igazságügyi miniszternek nincs tudomása amerikai nyomásgyakorlásról
Tate-ügy: az igazságügyi miniszternek nincs tudomása amerikai nyomásgyakorlásról

Radu Marinescu igazságügyi miniszternek nincs tudomása amerikai nyomásgyakorlásról vagy hivatalos kérésről a Tate testvérek ügyében.

Mint ismeretes, a két férfit 2022-ben tartóztatták le őket Romániában

emberkereskedelemmel, szexuális visszaéléssel és pénzmosással kapcsolatos gyanúk miatt.

Az ügyészek szerint a testvérpár és két bűntársa fiatal lányokat hálóztak be, akiket aztán egy Ilfov megyei házban tartottak fogva, és különféle módszerekkel pornográf videók készítésére kényszerítettek. A videókat aztán feltöltötték az internetre, és jelentős anyagi haszonra tettek szert. A nyomozás során 35 áldozatot azonosítottak, köztük egy 15 éves lányt.

Andrew Tate házi őrizetben volt, ahonnan januárban engedték ki. Útlevelét azonban elvették, és megtiltották neki, hogy elhagyja az országot.

korábban írtuk

Egy hónapon belül vissza kell térniük Romániába a Tate fivéreknek, a floridai kormányzó nem látja szívesen őket
Egy hónapon belül vissza kell térniük Romániába a Tate fivéreknek, a floridai kormányzó nem látja szívesen őket

A szexuális bűncselekményekkel gyanúsított Andrew Tate jobboldali influencer és testvére, Tristan a floridai Fort Lauderdale-ben szállt le, miután csütörtökön magángéppel elhagyták Romániát – közölte Mateea Petrescu, a testvérek szóvivője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni
2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott