Fotó: Facebook
Robert Fico, Szlovákia újonnan kinevezett miniszterelnöke a kétnapos uniós csúcs előtt Pozsonyban csütörtökön bejelentette: elutasítja az Oroszország elleni további szankciókat, és nem támogatja az Ukrajnának történő fegyverszállítást sem – számolt be honlapján a Pravda című pozsonyi lap.
2023. október 26., 14:162023. október 26., 14:16
A témában korábban is hangoztatott véleményét most megerősítő Robert Fico erről a pozsonyi parlament európai ügyi bizottságában beszélt közvetlenül azelőtt, hogy elutazott volna az Európai Unió (EU) vezetőinekbrüsszeli csúcstalálkozójára.
Robert Fico hangsúlyozta:
s amennyiben kiderül, hogy a szankciók káros hatással lennének Szlovákiára, akkor azok támogatásáról szó sem lehet. Megjegyezte: az újabb Oroszország elleni szankciók felvetése ezúttal a balti államok részéről várható.
„Amennyiben a szankciók olyanok lesznek, hogy kárt okozhatnak nekünk, akkor nem látom okát annak, hogy támogassuk még akár csak azok üzenetét is” – szögezte le Robert Fico. A szerdán már negyedik alkalommal miniszterelnöknek beiktatott szlovák politikus korábban többször is kijelentette: az Oroszország elleni uniós szankciók, nem hatékonyak, károsak Szlovákia és az európai gazdaság számára is.
A szlovák miniszterelnök szólt az ukrajnai konfliktusról is, mellyel kapcsolatban is megerősítette korábban tett kijelentéseit, miszerint
„Kormányfőként azt fogom támogatni, hogy Ukrajna zéró katonai támogatást kapjon” – jelentette ki Robert Fico. Hozzátette: kormányának álláspontja az, hogy az EU-nak jelenlegi fegyverszállítói szerepét béketeremtő szerepre kellene cserélnie.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
szóljon hozzá!