Archív felvétel
Fotó: 123RF
Ferenc pápa túl van a közvetlen életveszélyen, klinikai kórképe azonban továbbra is összetettnek számít – közölte a Szentszék a Gemelli-klinika véleménye alapján hétfőn este.
2025. március 11., 11:592025. március 11., 11:59
A közlemény szerint Ferenc pápa állapota továbbra is stabil. Az utóbbi napokban regisztrált javulás tovább erősödött, ahogyan azt a vérvizsgálatok eredményei, valamint a gyógyszeres terápiára adott pozitív válaszok is megerősítették.
A Szentszék hangsúlyozta, mindez azt jelenti, hogy a kétoldalú tüdőgyulladás okozta fertőzés jelentette életveszély elmúlt, az óvatosság azonban megmaradt,
A Vatikán hozzátette, hogy az óvatosság annál is inkább indokolt, mivel idős betegről van szó.
Az embertársak iránti figyelemteljes szolgálat és gyengéd gondoskodás jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa a kórházból írt vasárnapi üzenetében, amelyet a Vatikán közölt.
Ferenc pápa, ahogyan az utóbbi egy hétben is, napközben magas áramlású oxigénpótlást kap, éjszakára pedig nem invazív gépi ventillációval segítik a légzését.
Ez volt a huszonötödik nap, amelyet a pápa a Gemelli-klinikán töltött.
A Vatikánban hétfőn kezdődött a kúria bíborosainak nagyböjti lelkigyakorlata, amelyet március 14-ig a VI. Pálról elnevezett audienciateremben tartanak. A szentszéki szóvivő korábbi bejelentése szerint Ferenc pápa hétfőn egyenes kapcsolatban volt a teremmel, de a résztvevők nem látták őt.
Az audienciaterembe helyezték át a Szent Péter térről a Ferenc pápa felépüléséért esténként mondott rózsafüzérimát is, amely a téren felállított kivetítőkön keresztül követhető, valamint a Vatikán internetes oldalain minden nap 18 órától.
Ferenc pápa állapota az utóbbi két napban stabil maradt, csekély javulást tapasztaltak az orvosok – közölte a Szentszék az egyházfőt a Gemelli-klinikán kezelő szakemberek véleménye alapján szombat este.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
szóljon hozzá!