Ferenc pápa sírja miatt rendkívüli biztonsági övezetté alakítják a Santa Maria Maggiore-bazilikát és környékét

•  Fotó: FABIO CIMAGLIA/EPA/Agerpres

Fotó: FABIO CIMAGLIA/EPA/Agerpres

Rendkívüli biztonsági övezetté alakítják át a Santa Maria Maggiore-bazilikát és környékét a Ferenc pápa sírját látogató zarándokok védelme érdekében.

MTI

2025. április 29., 10:582025. április 29., 10:58

Rómában már második Szent Péter-bazilikának és második Vatikánnak keresztelték át a Santa Maria Maggiorét a vasárnap óta sorban álló hívek miatt. A Ferenc pápa temetését követő első napon mintegy hetvenezren, hétfőn pedig több mint negyvenezren látogattak el az elhunyt egyházfő sírjához. Kedden ismét reggel hét órakor nyitottak, és este fél nyolcig tartanak nyitva. Korábban a bazilika napi látogatói száma átlagban háromezer körül volt.

A hatóságok számításai szerint a május elsejét követő hosszú hétvége után csökkeni fog a sorban állók száma, de nyáron ismét megemelkedhet, és az egész mostani jubileumi szentévben magas maradhat.

korábban írtuk

Tízezrek állnak sorban Ferenc pápa sírjánál – Fehér rózsával búcsúznak a hívek
Tízezrek állnak sorban Ferenc pápa sírjánál – Fehér rózsával búcsúznak a hívek

Tömött sorokban több tízezren állnak sorban reggel óta Ferenc pápa sírjánál a Santa Maria Maggiore-bazilikában, miközben a Szent Péter téren szászötvenezren vettek részt a Pietro Parolin bemutatta vatikáni misén vasárnap.

Idézet
A Santa Maria Maggiore-bazilika a Rómába érkező zarándokok egyik kiemelt célpontjává válhat Ferenc pápa sírja miatt

– hangoztatta Lamberto Giannini római prefektus.

Már vasárnaptól megerősítették a biztonsági intézkedéseket, amelyek egyenlőre csak a bazilikánál sorban állók útvonalára vonatkoznak. A következő hetekben viszont a bazilikát övező egész városnegyedben, az Esquilino-dombról elnevezett kerületben új biztonsági rendszert vezetnek be, amelynek első szigorításai keddtől léptek életbe.

A Santa Maria Maggiore-bazilika a város egyik legforgalmasabb pontján található,

az ország legnagyobb vasútállomása, a Termini-pályaudvar szomszédságában, ahol két metróvonal találkozik és tucatnyi autóbusz végállomása van. A Termini térségében naponta félmillió ember halad át.

korábban írtuk

Hívek százezrei kísérték utolsó útjára Ferenc pápát
Hívek százezrei kísérték utolsó útjára Ferenc pápát

A húsvéthétfőn 88 éves korában elhunyt római katolikus egyházfő végrendeletében rögzítette kívánságát, hogy utolsó földi útja a Santa Maria Maggiore-bazilikában érjen véget.

A Santa Maria Maggiorét lakóépületek, iskolák, szupermarketek, szállodák övezik. A közelben áll a belügyminisztérium épülete is. A bazilika előtti tér forgalmi csomópontnak számít, így teljesen mások a biztonsági feltételek, mint a Vatikánhoz tartozó, sokkal tágasabb Szent Péter téren, amely könnyen lezárható.

A hatóságok terve szerint a Santa Maria Maggiore egész térségét rendkívüli biztonsági zónává alakítják át. Növelik a rendőrök számát, és ahol lehet, gyalogosövezetet hoznak létre, helyet biztosítva elsősegélypontoknak is.

A környékbeliek aggódnak a már eddig is nagy közlekedési káosz rosszabbodása miatt, de örülnek a fokozott hatósági jelenlétnek, mivel a pályaudvar közelsége miatt az utcákon sok volt a tolvaj, a kábítószerárus és a hajléktalan.

korábban írtuk

A katolikus egyház egységét kell képviselnie a következő pápának - Beszélgetés Marton József pápai prelátussal
A katolikus egyház egységét kell képviselnie a következő pápának - Beszélgetés Marton József pápai prelátussal

Kivételes örökséget hagyott maga után a húsvéthétfőn, életének 88. évében elhunyt Ferenc pápa. A katolikus egyház történetében betöltött szerepéről, a csíksomlyói pápalátogatásról, a pápaválasztásról Marton József pápai prelátus beszélt a Krónikának.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 12., hétfő

Hét volt amerikai nagykövet a választások előtt: veszélybe kerülhet Románia EU-tagsága és az amerikai szövetség

Nyílt levélben fordult Románia polgáraihoz az Egyesült Államok hét korábbi romániai nagykövete a megismételt elnökválasztás vasárnapi második fordulója előtt egy héttel.

Hét volt amerikai nagykövet a választások előtt: veszélybe kerülhet Románia EU-tagsága és az amerikai szövetség
2025. május 12., hétfő

Román áldozatokat szedett a magyarországi kamionos baleset

Három kamion volt érintett abban a balesetben, amely hétfőn történt a magyarországi M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Ócsa térségében. Az ütközésben egy román állampolgárságú sofőr súlyosan megsérült, női utasa pedig életét vesztette.

Román áldozatokat szedett a magyarországi kamionos baleset
2025. május 12., hétfő

Száznál is több drónnal támadták az oroszok Ukrajnát a tárgyalások előtt

Több mint száz drónt vetett be ukrajnai polgári infrastrukturális célpontok ellen az orosz hadsereg hétfőre virradóra, Szumi megyében egy ember meghalt, többen megsebesültek a támadás következtében.

Száznál is több drónnal támadták az oroszok Ukrajnát a tárgyalások előtt
2025. május 12., hétfő

Szijjártó: azt kellene mondanunk, hogy nem fogunk együttműködni Románia következő elnökével?

Orbán Viktor kormányfő romániai elnökválasztással kapcsolatos kijelentéseiről is szót ejtett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Szijjártó: azt kellene mondanunk, hogy nem fogunk együttműködni Románia következő elnökével?
2025. május 12., hétfő

Keményen nekiment a vízummentességből való kizárást megköszönő Simionnak Románia washingtoni nagykövete

Élesen bírálta Románia washingtoni nagykövete, Andrei Muraru a George Simion által tett kijelentést, amely szerint köszönetet mondott az Egyesült Államoknak, amiért kizárta Romániát a Visa Waiver vízummentességi programból.

Keményen nekiment a vízummentességből való kizárást megköszönő Simionnak Románia washingtoni nagykövete
2025. május 12., hétfő

Dák műkincsek: úgy tűnik, nem olvasztották be az aranytárgyakat, de még mindig nem tudni, hol vannak

A holland rendőrség két beépített ügynök révén próbálta meg kideríteni, hogy épségben megvanna-e még a Drents Múzeumból januárban ellopott dák műkincsek, vagy már beolvasztották őket – derült ki a hétvégi beszámolókból.

Dák műkincsek: úgy tűnik, nem olvasztották be az aranytárgyakat, de még mindig nem tudni, hol vannak
2025. május 12., hétfő

Amerikai túszt enged szabadon a Hamász a fegyvernyugvás érdekében

A Hamász bejelentette, hogy hamarosan szabadon engedi Edan Alexandert, az utolsó ismert élő amerikai túszt, akit Gázában tartanak fogva.

Amerikai túszt enged szabadon a Hamász a fegyvernyugvás érdekében
2025. május 12., hétfő

Moszkva: a tűzszüneti tárgyalások feltétele, hogy Ukrajna ne kapjon több nyugati fegyvert

Az orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalások feltétele orosz részről az európai és amerikai fegyverszállítások leállítása – nyilatkozott Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője az ABC televízió vasárnapi műsorában.

Moszkva: a tűzszüneti tárgyalások feltétele, hogy Ukrajna ne kapjon több nyugati fegyvert
2025. május 11., vasárnap

Kövér László házelnök arról, hogy Orbán Viktor miért emlegette George Simiont

Romániában is a magyar közösség érdeke az első – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Mandinernek adott interjújában.

Kövér László házelnök arról, hogy Orbán Viktor miért emlegette George Simiont
2025. május 11., vasárnap

Létrejön a találkozó Putyin és Zelenszkij között Isztambulban?

Volodimir Zelenszkij vasárnap közölte, hogy kész lenne csütörtökön Isztambulban találkozni Vlagyimir Putyinnal. A bejelentés előzménye, hogy Donald Trump amerikai elnök felszólította Ukrajna elnökét, azonnal fogadja el Oroszország tárgyalási ajánlatát.

Létrejön a találkozó Putyin és Zelenszkij között Isztambulban?