Ferenc pápa nagypénteken: az egoizmusnak nagyobb a súlya, mint a keresztnek

Ferenc pápa keresztút

Ferenc pápa elmélkedéseit a római Colosseumnál felelevenedő stációkon olvassák fel péntek este (illusztráció)

Fotó: Barabás Ákos

Jézus keresztútjával a mai világban is naponta szembetalálkozunk Ferenc pápa meditációi szerint, amelyek szövegét a római Colosseumnál felelevenedő stációkon olvassák fel péntek este.

MTI

2025. április 18., 16:362025. április 18., 16:36

A Vatikán szokás szerint előre közölte a nagypénteki keresztutat kísérő elmélkedéseket. A szöveget tavalyhoz hasonlóan idén is Ferenc pápa írta. A kálvária útjával mostani utcáinkon is szembesülünk minden nap – hangoztatta az egyházfő a bevezetőben. Úgy vélte, a mai világban minden számítás szerint történik, és az emberek rabjai saját szerepüknek, amelyből „nem akarnak kilépni, mivel terhes számukra az irányváltás”.

Az igazi köteléknek, az igazi szeretetnek ára van, és felelősséget követel, de az emberek fejvesztve menekülnek a felelősség elől, így világunkban „az egoizmusnak nagyobb a súlya, mint a keresztnek, a közöny nagyobb, mint az egymás közötti megosztás”

– írta a pápa. Kiemelte: az élet bukások és újrakezdések sorozata, hiszen az ember nem hibátlanul működő gép, hanem egyedi teremtmény.

„A bukással szemben van, aki zavarba jön, tévedhetetlenséget mutat, van, aki eltitkolja bukásait, és nem bocsátja meg másokét” – tette hozzá az egyházfő.

Embertelennek minősítette azt a gazdasági modellt, amelyben „kilencvenkilenc többet ér egynél”, azt a világot, amely számítások és algoritmusok szerint működik, hideg logikát és könyörtelen érdekeket követ, amelyben az emberek csupán egy számok: „Isten gazdasága nem gyilkol, nem selejtez (senkit)”.

Az emberek megállás nélkül élnek, üresjáratban körbe-körbe haladnak, és ez az automatizmus elpusztítja a teremtett világot, és kiöli a testvériséget. A pápa hangoztatta, lehet egész nap dolgozni, de Isten nélkül az ember értelmét veszti, nem képes meglátni azokat, akikkel útja során találkozik, nem képes meghatódni, akármilyen hírt is hall a világból.

Ferenc pápa megjegyezte, az emberi együttélés sebzett, a világ darabokban áll, és tettetés helyett őszinte könnyekre lenne szüksége.

„Vannak, akik még remélnek, és nem törődnek bele abba, hogy az igazságtalanság elkerülhetetlen” – hangoztatta a meditációkban Ferenc pápa.

A krisztusi szenvedést felidéző keresztút tizennégy stációja este negyed tíztől a római Colosseumtól az ókori amfiteátrummal szemközti Palatinus-dombig halad. A nagypénteki keresztutat Baldo Reina bíboros, a pápa római helynöke vezeti.

Az első állomáson a bíboros fogja kézbe a keresztet, majd fiatalok, a Caritas katolikus humanitárius szervezet tagjai következnek. Utánuk egy család tagjai, a beteg zarándokokat kísérő Unitalsi szervezet képviselői, szerzetesek, oktatók, gyóntatók, fogyatékossággal élők, a jubileumi szentév önkéntesei, migránsok, egészségügyi dolgozók viszik majd a keresztet, az utolsó stáción pedig ismét Reina bíboros. Minden állomáson a Ferenc pápa által írt meditációk egyik fejezetét olvassák fel.

Ferenc pápa nem lesz jelen, de tavaly sem vett részt személyesen a keresztúton.

A rendkívüli biztonsági gyűrűvel körbevett Colosseumhoz több tízezer hívőt és turistát várnak. A római keresztutat első alkalommal 1750-ben XIV. Benedek pápa helyezte a Colosseumhoz. Legközelebb 1959-ben XXIII. János pápa tartotta a via crucist az amfiteátrumnál, majd 1965-től VI. Pál tette minden évben megismétlődő hagyománnyá. Nemzetközi közvetítéssel 1977 óta sugározzák a televíziók, és ma már interneten is követhető. A péntek délutáni liturgiát a Szent Péter-bazilikában Claudio Gugerotti bíboros, a Keleti Egyházak Dikasztériuma prefektusa vezeti.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 16., péntek

Elnökválasztás: meghaladta az 50 ezret a diaszpórában leadott szavazatok száma

13 óra környékén meghaladta az 50 ezret a külföldi szavazókörökben urnákhoz járuló román állampolgárok száma, így a 3139 levélvokssal együtt már 55 ezerhez közelített a szavazatok száma.

Elnökválasztás: meghaladta az 50 ezret a diaszpórában leadott szavazatok száma
2025. május 16., péntek

Tényleg hozzájárult a választás érvénytelenítése körüli mizéria Románia kizárásához az amerikai vízummentességi programból

A tavalyi elnökválasztás érvénytelenítéséhez kapcsolódó botrány is hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok kizárta Romániát a vízummentességi rendszerből.

Tényleg hozzájárult a választás érvénytelenítése körüli mizéria Románia kizárásához az amerikai vízummentességi programból
2025. május 16., péntek

Izrael fokozta a csapásokat Gázában, ahol Trump „szabadságövezetet” hozna létre

Az izraeli hadsereg csütörtökön fokozta a Gázai övezetben folyó hadműveleteket, amelyek során több mint 100 ember halt meg, miközben Donald Trump amerikai elnök „szabadságövezet” létrehozását javasolta az enklávéban.

Izrael fokozta a csapásokat Gázában, ahol Trump „szabadságövezetet” hozna létre
2025. május 16., péntek

Elnökválasztás: külföldön már több mint 10 ezren voksoltak

Romániai idő szerint csütörtökön 22 órakor megnyílt az első külképviseleti szavazóhelyiség az új-zélandi Aucklandben, és ezzel elkezdődött a külföldi szavazás az elnökválasztás második fordulójában.

Elnökválasztás: külföldön már több mint 10 ezren voksoltak
2025. május 16., péntek

A védelmi miniszter vezeti az ukrán delegációt a péntekre halasztott tűzszüneti tárgyalásokon, Moszkva azt mondja, hosszú távú békét akar

Ukrajna Rusztem Umerov védelmi miniszter vezetésével küld delegációt Isztambulba, hogy pénteken tárgyalásokat folytasson az orosz féllel – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtöki ankarai sajtótájékoztatóján.

A védelmi miniszter vezeti az ukrán delegációt a péntekre halasztott tűzszüneti tárgyalásokon, Moszkva azt mondja, hosszú távú békét akar
2025. május 15., csütörtök

Címerét és személyi titkárát is kiválasztotta XIV. Leó pápa

XIV. Leó pápa címert választott magának, és feltűnt mellette személyi titkára is, Edgard Iván Rimaycuna 36 éves perui pap.

Címerét és személyi titkárát is kiválasztotta XIV. Leó pápa
2025. május 15., csütörtök

Nacsa a romániai választásokról: álságos, hogy azok aggódnak a külhoni magyarokért, akik soha semmit nem tettek értük

A magyar kormány nem foglal állást egyik jelölt mellett sem, a jövőbeni megválasztott elnökkel viszont – az RMDSZ-szel egyeztetve – jó kapcsolatot kívánnak kialakítani a jövőben jelentette ki a Híradó.hu kérdésére Nacsa Lőrinc.

Nacsa a romániai választásokról: álságos, hogy azok aggódnak a külhoni magyarokért, akik soha semmit nem tettek értük
2025. május 15., csütörtök

Meloni Rómában fogadta Simiont

Rómában folytatta külföldi turnéját szerdán George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje.

Meloni Rómában fogadta Simiont
Meloni Rómában fogadta Simiont
2025. május 15., csütörtök

Meloni Rómában fogadta Simiont

2025. május 15., csütörtök

Izrael csak asszisztál, miközben Trump bejárja a Közel-Keletet, és rehabilitálja Szíriát

Izrael jobboldali kormányának a héten számos kellemetlen gesztust kellett lenyelnie Donald Trump amerikai elnök részéről, de diplomatikusan csendben maradt.

Izrael csak asszisztál, miközben Trump bejárja a Közel-Keletet, és rehabilitálja Szíriát
2025. május 15., csütörtök

Putyin nélkül zajlik az isztambuli találkozó, kétséges, hogy megegyezhetnek-e az ukrajnai fegyverszünetről

Vlagyimir Megyinszkij elnöki tanácsadó vezeti majd az ukrajnai rendezésről csütörtökön Isztambulban tárgyaló orosz küldöttséget – közölte szerda késő este a Kreml.

Putyin nélkül zajlik az isztambuli találkozó, kétséges, hogy megegyezhetnek-e az ukrajnai fegyverszünetről