Fotó: VaticanNews
Ferenc pápa hétfőn befejezte görögországi látogatását, amelynek végén arra bíztatta a fiatalokat, hogy kövessék az álmaikat, és álljanak ellen a jelenkori fogyasztási kultúra „szirénjeinek”, amelyek csak könnyű élvezeteket ígérnek.
2021. december 07., 08:572021. december 07., 08:57
Amikor felsétált a lépcsőn a Rómába tartó repülőgépre, a Szentatya egy kisebb széllökéstől pillanatra láthatóan kibillent az egyensúlyából, de a személyzet egyik tagja segített neki a fedélzetre lépnie.
A repülőgépen a pápa újságíróknak elmondta, hogy tervei szerint a közeljövőben találkozik Kirill orosz ortodox pátriárkával. A katolikus egyházfő ezzel kapcsolatban közölte: a jövő héten a Vatikánba látogat Ilarion metropolita, a moszkvai patriarkátus egyházközi külügyeinek irányítója, hogy egyeztessenek a következő találkozóról.
– fogalmazott Ferenc pápa, aki 2016-ban a kubai főváros, Havanna repülőterén már találkozót tartott Kirill pátriárkával. Az az első alkalom, hogy az 1054. évi nagy egyházszakadás óta az orosz ortodox egyház feje és a római pápa találkozott egymással.
Kérdezték őt az újságírók az Európai Unió egyik biztosának arról a tervezetéről, miszerint betiltani javasolta volna egyes nevek, szavak, kifejezések használatát, köztük a „karácsony” kifejezését is.
– mondta a pápa, majd hangsúlyozta, hogy „ez a történelemben soha nem működött”.
Az Európai Bizottság visszavonja a testület tagjai számára előírt, belső és külső kommunikációs iránymutatásokat tartalmazó, vitákat kiváltó dokumentumát, és tovább dolgozik annak véglegesítésén.
„Mert mindez megoszthatja az országokat és bukásra ítéli az Európai Uniót” – tette hozzá. Hangsúlyozta továbbá, hogy „az EU-nak tiszteletben kell tartania egy adott ország belső struktúráját, sokszínűségét, és nem szabad uniformizálnia”. „Minden országnak megvannak a sajátosságai, a szuverenitása, s mindez olyan egységben, amelyben tiszteletben kell tartani az egyediséget” – fogalmazott Ferenc pápa.
Az ötnapos ciprusi és görögországi látogatás során Őszentsége találkozott helyi egyházi vezetőkkel és hívők községeivel, köztük fiatalokkal is. Elsősorban a fiatalokat bíztatta, hogy maradjanak állhatatosak a hitükben, kétségeik ellenére is, és álljanak ellen az anyagi vágyak kísértéseinek.
Az Il Giornale által elsőként közölt uniós belső dokumentáció szerint az Európai Bizottság új kommunikációs irányelveket fogalmaz meg, s ezek a többi között tiltják a karácsony kifejezés és a hagyományos európai keresztény nevek használatát.
A pápa felidézte a diákoknak Homérosz Odüsszeia című epikus költeményét és az abban szereplő szirének kísértéseit, akik „dalaikkal elvarázsolták a hajósokat, akik emiatt szikláknak ütköztek”.
– hangsúlyozta a Szentatya. Hozzáfűzte: „ezek mind olyanok, mint a tűzijáték: pillanatra felragyognak, de aztán füstté és köddé válnak a semmiben”. Látogatása végén Ferenc pápa találkozott egy athéni katolikus iskola diákjaival is, köztük két bevándorlóval, akik közül az egyik egy 18 éves szíriai menekült, aki Aleppó 2014-es bombázása után hagyta el hazáját.
Moszkva még mindig azt sérelmezi, hogy a szélsőjobboldali Călin Georgescu nem állhatott rajthoz a megismételt romániai elnökválasztás egyébként egy szintén szélsőjobboldali jelölt, George Simion által megnyert első fordulójában.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök válaszcsapást ígért a húszik ellen, miután egy, a jemeni terrorszervezet által kilőtt rakéta csapódott be Izrael fő repülőterének területén.
Gratulált George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének és a szélsőjobboldal elnökjelöltjének a megismételt elnökválasztás első fordulójában aratott győzelemhez Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldali pártok jelöltje elsősorban Nyugat-Európában és Oroszországban tarolt a külföldön élő románok körőben a megismételt elnökválasztás vasárnapi első fordulójában.
Az Egyesült Államok fontolóra veheti további szankciók bevezetését Oroszországgal szemben, ha nem sikerül békemegállapodást kötnie Ukrajnával a háború befejezéséről – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap az <a href="https://www.nbcnews.com/meet-the-press/video/full-interview-president-trump-says-he-l
Donald Trump amerikai elnök szerint eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a békeközvetítéssel az ukrajnai háború megállítása érdekében, de, hogy ez mikor történhet meg egyelőre nem árulta el.
Oroszországnak minden szükséges ereje megvan ahhoz, hogy sikeresen befejezze az ukrajnai „különleges műveletet” nukleáris fegyverek bevetése nélkül, bárhogyan is provokálják erre – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Vasárnap délelőtt becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében, Izrael középső részén.
Hogy mit gondolnak a magyarok, azt nem a kijevi elnök és nem a brüsszeli bürokraták döntik el – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az X közösségi felületen.
Izrael hadserege szombaton bejelentette, hogy a következő napokban több ezer tartalékost mozgósít, ami a gázai offenzíva kiterjesztésének tűnik, miközben a tűzszünet biztosítását célzó tárgyalások elakadtak.
szóljon hozzá!