Jó hír. Donald Trump ellen megszüntethetik a 2020-as választás eredményének megváltoztatási kísérlete miatt indult pert
Fotó: Fazcebook/Donald Trump
A Donald Trump ellen Washingtonban indított büntetőeljárás megszüntetését kezdeményezte a szövetségi különleges ügyész hétfőn.
2024. november 26., 08:302024. november 26., 08:30
Jack Smith, a szövetségi igazságügyi miniszter által kinevezett különleges ügyész közölte, hogy a 2020-as választás eredményének megváltoztatási kísérlete miatt indult per ejtését kéri az illetékes szövetségi bírótól.
Az ügyész bírósághoz beadott kezdeményezése szerint a bírósági eljárás leállításának Donald Trump január 20-i hivatali eskütétele előtt kell megtörténnie.
– fogalmaz Jack Smith indítványa.
A bejelentés megfelel a várakozásoknak, és az amerikai igazságszolgáltatási gyakorlatnak, miszerint a hivatalban lévő elnök ellen a szövetségi kormányzat nem folytat büntetőpert.
Az amerikai igazságügyi minisztérium, amely egyben a szövetségi legfőbb ügyészség szerepét is betölti, 2023-ban emelt vádat a volt elnök, és időközben ismét megválasztott republikánus politikus ellen
A büntetőeljárásra befolyással volt a szövetségi legfelsőbb bíróság idén júliusban hozott határozata, amellyel részben elfogadta Donald Trump és jogászainak érvelését, hogy a mindenkori elnököt büntetlenség illeti meg a hivatalával összefüggésben hozott döntéseiért.
Trump a büntetőügyben azzal érvelt, hogy a 2020-as elnökválasztás eredményének felülvizsgálatára irányuló kezdeményezéseket hivatalban lévő elnökként indította a választás szabályosságának biztosítása érdekében.
Donald Trump New York-i büntetőügyének felfüggesztését kezdeményezte az ügyész kedden a leendő amerikai elnök következő négyéves hivatali időszakának végéig.
A bírói döntést megelőzte, hogy Alvin Bragg kerületi ügyész kezdeményezte az ügy felfüggesztését 2029. januárjáig, arra az időre, amíg Donald Trump az Egyesült Államok elnöki tisztségét viseli.
Az üzleti iratok meghamisítása miatt New York állam törvényei alapján indult büntetőeljárásban az esküdtszék májusban mind a 34 vádpontban bűnösnek találta Donald Trumpot.
A bíró a büntetési tétel megállapítására kitűzött ítélethozatali tárgyalást eredetileg júliusra tűzte ki, később az elnökválasztás utáni időpontra, november 26-ra halasztott, meghatározott időre ismét elhalasztotta.
A politikus az ellene indított büntetőpereket politikailag motivált üldöztetésnek nevezte, amelyeket demokrata párti ügyészek, illetve a demokraták által irányított igazságügyi minisztérium kezdeményezte ellene, mint politikai ellenféllel szemben.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
szóljon hozzá!