Fotó: Videófelvétel
A Fehér Ház csütörtökön „képtelenségnek” nevezte és elutasította Oroszország vádját, miszerint Ukrajnának köze volt a Moszkva melletti Crocus City Hall koncertteremben múlt héten elkövetett, több mint 140 halálos áldozatot és több száz sebesültet követelő támadáshoz, hozzátéve, egyértelmű, hogy a támadásért „kizárólag az Iszlám Állam a felelős”.
2024. március 29., 11:352024. március 29., 11:35
2024. március 29., 11:382024. március 29., 11:38
Az Egyesült Államok írásbeli figyelmeztetést küldött az orosz biztonsági szolgálatoknak a moszkvai koncert elleni szélsőséges támadás lehetőségéről, amely csak egy a sok közül, amelyet előre megküldtek – mondta John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője egy tájékoztatón.
– mondta Kirby.
„Valójában az Egyesült Államok megpróbált segíteni a terrortámadás megakadályozásában, és ezt a Kreml is tudja” – hangsúlyozta.
Kirby kijelentései nem sokkal azután hangzottak el, hogy
Kirby „ostobaságnak és propagandának” nevezte Moszkva vádjait.
Az Egyesült Államok, mint mondta, több előzetes figyelmeztetést küldött az orosz hatóságoknak a moszkvai koncerteken és nagygyűléseken elkövetett szélsőséges támadások lehetőségéről, többek között egy március 7-én 11:15-kor az orosz biztonsági szolgálatoknak küldött levélben – mondta Kirby.
– hangsúlyozta John Kirby.
Vlagyimir Putyin orosz elnök 19 órával a támadás után kiadott közleményében azt mondta, hogy a négy támadó, akit az oroszországi Brjanszk régióban tartóztattak le, állítólag Ukrajnába próbált menekülni, ahol egy „ablakot”" készítettek elő számukra, hogy az ukrán oldalon átléphessék a határt.
Ukrajna határozottan tagadja, hogy köze lenne a mészárláshoz, és azzal vádolja Moszkvát, hogy Kijevet akarja „hibáztatni” saját kudarcáért.
Bizonyítékot talált a nyomozás arra, hogy kapcsolat állt fenn a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni támadást végrehajtó terroristák és az ukrán nacionalisták között – közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
szóljon hozzá!