Közeledés. Az Európai Bizottság arról tájékoztatta a nagyköveteket, hogy értékelése szerint a két ország megfelelt a kritériumoknak
Fotó: Facebook/European Commission
Az Európai Bizottság úgy véli, hogy Ukrajna és Moldova minden lépést teljesített az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez, a döntés most a tagállamok kezében van – mondta Ana Pisonero, a brüsszeli testület szóvivője pénteken újságíróknak nyilatkozva.
2024. június 07., 18:112024. június 07., 18:11
A szóvivő elmondta, hogy a kérdés pénteken az EU-tagállamok uniós nagyköveteiből álló bizottság (Coreper) napirendjén szerepelt, és az Európai Bizottság arról tájékoztatta a nagyköveteket, hogy értékelése szerint a két ország megfelelt a kritériumoknak. Hangsúlyozta, hogy
nekik kell majd elfogadniuk a tárgyalási keretet, továbbá az EU soros elnökségének előjoga, hogy amint ez a lépés megtörtént, kormányközi konferenciát hívjon össze a tárgyalások hivatalos megkezdésének jelzésére.
A szóvivő kifejtette, hogy a tárgyalás megkezdéséhez szükséges feltételek teljesítése érdekében Ukrajna törvényt fogadott el, amely által megnöveli az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) létszámának felső határát. A korrupció megelőzéséről szóló törvényből eltávolították azokat a rendelkezéseket is, amelyek korlátozták a Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség hatáskörét arra vonatkozóan, hogy ellenőrizze a nyilatkozattevők által a közszolgálatba lépés előtt szerzett vagyont és már ellenőrzött vagyonok további nyomon követését. Kijev továbbá az oligarchaellenes cselekvési terv részeként törvényt hozott a lobbizás európai normákkal összhangban lévő szabályozásáról – tette hozzá.
Mint mondta, az ukrán parlament tavaly decemberben módosította a nemzeti kisebbségekről szóló törvényeket, és
„Ami ezeket a lépéseket illeti, természetesen fontos lesz a végrehajtás, amit a bizottság a bővítésről szóló rendszeres jelentéstétel részeként szoros figyelemmel fog kísérni” – emelte ki.
A szóvivő Moldovával kapcsolatban elmondta, hogy Chișinău jelentős előrelépést tett az igazságügyi és ügyészségi testületek, a legfelsőbb bíróság tagjai, valamint a főügyész érdemeken alapuló és átlátható eljárás keretében történő kinevezésével kapcsolatban, továbbá jelentős forrásokat rendeltek a korrupcióellenes hivatal hatékony működésének biztosítására. Az EU egy évvel ezelőtt, 2023 júniusában hivatalosan tagjelölt országként ismerte el Ukrajnát és Moldovát.
„Hálásak vagyunk európai integrációs előrehaladásunk kedvező értékeléséért. A bizottság következtetése kimondja, hogy Ukrajna továbbra is szisztematikus erőfeszítéseket tesz az EU-csatlakozás érdekében, és végrehajtotta mind a négy előírt reformlépést. Most azt várjuk európai partnereinktől, hogy megtegyék a következő lépést: az európai uniós tagságról szóló tárgyalások megkezdését már ebben a hónapban. Az ukrán nép nap mint nap jelzi igényét arra a jogra, hogy az európai család része legyen, miközben hadat visel az orosz agresszorral szemben” – írta a kormányfő a Telegram közösségi oldalon.
Március 11-én Olha Sztefanyisina miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy Ukrajna befejezte az Európai Bizottságtól kapott valamennyi ajánlás végrehajtását a csatlakozás tárgyalások megkezdése érdekében. Az Európai Bizottság március 12-én jelentette be, hogy előkészítette Ukrajna és Moldova uniós tagságának tárgyalási keretét, és ezután megkezdődik ennek megvitatása az Európai Unió tagállamai között.
Június 6-án Ukrajnába érkezett az uniós átvilágításért felelős bizottsági küldöttség, hogy előkészítse a kétoldalú találkozók új szakaszát. A találkozó eredményeit ismertetve Sztefanyisina megismételte, hogy Ukrajna minden szükséges feladatot elvégzett az EU-val kötött tárgyalási keret jóváhagyásához. Hozzátette azonban, hogy nincs konszenzus mind a 27 tagország között a tárgyalások megkezdéséről, pontosabban „a konszenzus csak az egyik uniós ország javaslatait illetően hiányzik”, nem nevezte meg viszont ezt a tagországot.
{K1}
{K2}
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
szóljon hozzá!