EU-csúcs: valódi esélyt látnak a földközi-tengeri migrációs útvonal lezárására

•  Fotó: Facebook/Donald Tusk

Fotó: Facebook/Donald Tusk

Valódi esély van a Földközi-tenger középső térségében húzódó migrációs útvonal lezárására, az uniós tagállamok vezetői megállapodtak, hogy fokozzák az olasz hatóságoknak és az észak-afrikai országoknak nyújtott támogatásukat – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozó első munkaülését követő, esti sajtótájékoztatón.

MTI

2017. október 19., 22:452017. október 19., 22:45

Tusk arról számolt be, hogy az uniós állam- és kormányfők

fokozott segítséget ajánlottak fel Olaszország számára a migrációs válság kezeléséhez, a bevándorlóáradat megfékezéséhez, illetve abban egyeztek meg, hogy „elegendő” támogatásban részesítik az észak-afrikai országokat.

Elmondta, az Európai Bizottság garantálni fogja, hogy az erre a célra Afrikának nyújtott uniós támogatást az illegális bevándorlás felszámolására fordítsák. „Már néhány héten belül konkrét eredmények várhatók” – vélekedett.

Tusk emellett közölte, a decemberi EU-csúcson napirendre tűzik az uniós menekültügyi eljárásokat szabályozó dublini rendszer reformjának ügyét, és várakozása szerint még a jövő év első felében sikerülhet konszenzusra jutni.

Idézet
Szeretnék nagyon világosan fogalmazni: amíg itt vagyok, az európai egység védelmezője leszek.

Nem csak, mert én töltöm be az Európai Tanács elnöki tisztségét, hanem mindenekfelett azért, mert ez az igaz meggyőződésem” – hangoztatta a volt lengyel kormányfő, hozzátéve, hogy „az egység a legfontosabb erősségünk”.

Újságírói kérdésre válaszolva Tusk leszögezte: aggasztó a katalóniai helyzet, és az uniós vezetők mindegyikének van véleménye a kérdésről, de az ügyben „nincs tér” uniós beavatkozásra.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a sajtóértekezleten kérdésre válaszolva elmondta,

Brüsszelnek nincs mandátuma az Északi Áramlat 2 gázvezetékről szóló tárgyalások megkezdésére Oroszországgal,

és a következő hónapokban sem valószínű, hogy erre megbízatást fognak kapni. Hangsúlyozta, nincs egyetértés a tagállamok között a tárgyalások megkezdéséről és azok felelőséről. A bizottság ennek ellenére úgy gondolja, hogy szükség lenne arra, hogy megbízatást kapjon az Oroszországgal tervezett tárgyalások megkezdéséhez – tette hozzá.

A migrációval kapcsolatban elmondta, a bizottság eleget tett felajánlásainak az Afrika megsegítésére létrehozott pénzügyi alapot illetően, a tagállamok által befizetett összegek azonban várhatóan nem bizonyulnak elégségesésnek a célkitűzések finanszírozására.

Juncker elmondta továbbá, hogy az uniós polgári védelmi mechanizmus az olyan katasztrófahelyzetek kezelését hivatott támogatni, mint amilyenekkel most Portugália és Spanyolország kénytelen szembenézni. Az uniós központi mechanizmuson keresztül az EU minden eszközét felajánlja a pusztító erdőtüzekkel küzdő hatóságoknak és mindkét ország kormányának – húzta alá. A mechanizmus nem tökéletes ugyan, de az Európai Bizottság dolgozik hatékonyságának növelésén – tette hozzá. Az állam- és kormányfők késő este hivatalos munkavacsorára ültek össze.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 07., péntek

Eurómilliókat fizethet a holland kormány Romániának, ha nem kerülnek elő a dák műkincsek

A Drents Múzeumból két héttel ezelőtt ellopott négy romániai aranykincs 5,8 millió eurójába kerülhet a holland államnak, ha a műtárgyakat nem sikerül visszaszerezni – jelentette az <a href="https://www.rtvdrenthe.nl/nieuws/17210207/nederland-aansprakelijk-voor-volledige-schade-gestolen-gouden-hel

Eurómilliókat fizethet a holland kormány Romániának, ha nem kerülnek elő a dák műkincsek
2025. február 07., péntek

Egy ember meghalt egy brüsszeli lövöldözésben

Egy ember vesztette életét egy péntek reggel történt, feltehetően rivális drogkereskedő bandák összecsapásához köthető lövöldözésben Brüsszel Anderlecht negyedében – közölte a belga ügyészség.

Egy ember meghalt egy brüsszeli lövöldözésben
2025. február 07., péntek

Rabszolgaként dolgoztatta több tucatnyi honfitársát hat román Spanyolországban

Több tucatnyi honfitársát dolgoztatta rabszolgaként egy románokból álló banda egy spanyolországi farmon.

Rabszolgaként dolgoztatta több tucatnyi honfitársát hat román Spanyolországban
2025. február 07., péntek

Trump szankciókkal sújtotta az „illegitim és részrehajló” Nemzetközi Büntetőbíróságot Netanjahu miatt

A Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) szankciókkal sújtó rendeletet írt alá Donald Trump amerikai elnök, amelyben „az Amerikát és közeli szövetségesünket, Izraelt célzó törvénytelen és alaptalan intézkedésekkel” vádolja sz intézményt.

Trump szankciókkal sújtotta az „illegitim és részrehajló” Nemzetközi Büntetőbíróságot Netanjahu miatt
2025. február 07., péntek

Zelenszkij elmondta, milyen feltételekkel hajlandó Putyinnal tárgyalni

Volodimir Zelenszkij kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz államfővel, amint érthetővé válik, miként ér véget a háború Ukrajna számára – ezt maga az ukrán elnök mondta csütörtökön Kijevben újságíróknak.

Zelenszkij elmondta, milyen feltételekkel hajlandó Putyinnal tárgyalni
2025. február 06., csütörtök

Izrael: a védelmi tárca már utasítást is adott a gázai palesztinok önkéntes távozásáról szóló terv kidolgozására

Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter arra utasította az izraeli hadsereget (IDF), hogy készítsen tervet a gázai palesztinok önkéntes távozására – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium szóvivője.

Izrael: a védelmi tárca már utasítást is adott a gázai palesztinok önkéntes távozásáról szóló terv kidolgozására
2025. február 06., csütörtök

Washington szerint az amerikai hadihajók ingyen használhatják a Panama-csatornát, az üzemeltető szerint nem

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerdán X-üzenetben jelentette be, hogy az amerikai korm

Washington szerint az amerikai hadihajók ingyen használhatják a Panama-csatornát, az üzemeltető szerint nem
2025. február 06., csütörtök

Államcsíny gyanújával kezdeményezett eljárást Donald Tusk és más személyek ellen az alkotmánybíróság elnöke

Államcsíny elkövetésének gyanújával ügyészségi eljárást kezdeményezett a lengyel alkotmánybíróság elnöke Donald Tusk kormányfő és más vezető lengyel politikusok, bírák és ügyészek ellen – erről maga Bogdan Swieczkowski tájékoztatott.

Államcsíny gyanújával kezdeményezett eljárást Donald Tusk és más személyek ellen az alkotmánybíróság elnöke
2025. február 06., csütörtök

Netanjahu örül Trump javaslatának, de az egyszerű palesztinok nem akarják elhagyni Gázát

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy nincs semmi rossz Donald Trump elképzelésében a palesztinok kitelepítéséről a Gázai övezetből, miután az amerikai elnök javaslata nemzetközi bírálatokat váltott ki.

Netanjahu örül Trump javaslatának, de az egyszerű palesztinok nem akarják elhagyni Gázát
2025. február 06., csütörtök

Oroszország szerint az amerikaiaknak kell megtenniük az első lépést a kapcsolatok normalizálása felé

Az Egyesült Államoknak kell megtennie az első lépést az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálása felé – jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes az orosz diplomáciai tárca honlapján szerda este közzétett közleménye szerint.

Oroszország szerint az amerikaiaknak kell megtenniük az első lépést a kapcsolatok normalizálása felé