Nemet mondtak. Az izraeli törvényhozás nagy többséggel utasította el Palesztina létrehozását
Fotó: Videófelvétel
Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el szerda éjjel, és ebben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen.
2024. július 18., 13:492024. július 18., 13:49
A kneszet hatvannyolc igen és kilenc nem szavazattal elfogadott nyilatkozata ellenzi a palesztin állam létrehozását a Jordán folyótól nyugatra, vagyis az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordánia területén minden körülmények között, még egy esetlegesen Izraellel folytatott tárgyalásos rendezés részeként is.
Nem volt jelen a szavazáson Benjámin Netanjahu miniszterelnök és a Jaír Lapid vezette centrista, ellenzéki Van Jövő párt.
Igennel szavazott Beni Ganz centristának tekintett Nemzeti Tábor pártjának elnöke és három képviselője. Nemmel voksoltak a szociáldemokrata Munkapárt és az arab pártok törvényhozói.
A helybenhagyott szöveg szerint
Az indoklás szerint Palesztina megalakulása után „csak rövid idő kérdése lenne, amíg a Hamász (szélsőséges palesztin szervezet) átvenné a palesztin államot, és radikális iszlám terrorbázissá változtatná azt, és együttműködne az iráni vezetésű tengellyel Izrael felszámolásán”.
Emellett a szöveg szerint a Hamász tavaly októberi, Izrael elleni terrortámadása után a palesztin állam megszületése „a terrorizmus jutalmazása” lenne, és csak bátorítaná a Hamászt és más iszlamista csoportokat, melyek – véli a kneszet – Palesztina kikiáltását a Közel-Kelet elfoglalásának előjátékaként használnák fel.
A lépés néhány nappal előzte meg Benjámin Netanjahu amerikai útját. Jeruzsálem a közeli napokban várja a hágai Nemzetközi Bíróság véleményét a Ciszjordánia feletti izraeli ellenőrzés jogszerűségéről.
Az izraeli kormányfő februárban megakadályozott egy hasonló kezdeményezést, így a palesztin államiság kategorikus ellenzése helyett akkor arról szavaztak, hogy Izrael Palesztina „egyoldalú” kikiáltását ellenzi.
Kivezettette az ülésvezető Diana Şoşoacă újdonsült román képviselőt az Európai parlament csütörtöki üléséről, miután az SOS Románia párt elnöke a bukaresti törvényhozásban megszokott stílusában botrányt okozott.
Újabb 95 ukrán katonát hoztak haza, köztük a fegyveres erők, a Nemzeti Gárda és a határőrség tagjait – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök szerdán.
Az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgeti, miközben Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől szerdán.
„Békeszeretetből” vízummentességet vezet be Fehéroroszország 35 európai ország – közöttük Magyarország – állampolgárai számára 2024. július 21-től december 31-ig – közölte a fehérorosz külügyminisztérium, amelyet az RBK orosz hírportál idézett szerdán.
A héten megalakult új Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülése elfogadta első hivatalos állásfoglalását, amelyben a testület képviselőinek többsége továbbra is Ukrajna határozott támogatását szorgalmazza.
Súlyos biztonsági hibák és mulasztások vezettek ahhoz, hogy több mint egy generáció óta először lőttek rá egy amerikai elnökre vagy volt elnökre – derül ki a szombati, Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet körülményeinek vizsgálatából.
Megértek a túszalku feltételei – közölte Joáv Galant izraeli védelmi miniszter Lloyd Austinnal, az Egyesült Államok védelmi miniszterével éjszakai telefonbeszélgetésükön az izraeli védelmi minisztérium szerdai bejelentése szerint
Az Európai Bizottság nem biztosított kellően széles körű hozzáférést a nyilvánosság számára a koronavírus elleni vakcinák beszerzésére vonatkozó vételi szerződésekhez – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.
Egyelőre folytatódik a verespataki aranybányaprojekt körüli konfliktus, miután az ügyben illetékes nemzetközi szervezet felfüggesztette az ügyben az év elején született, Románia számára kedvező ítélet végrehajtását.
Bírálta Charles Michel, az Európai Unió Tanácsának elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, amiért az saját hatáskörben indított ukrajnai „békemissziót”.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)