Súlyos vádak. A moldovai parlament szerint népirtásnak minősül, ahogy az oroszok az ukrajnai gyerekekkel bánnak
Fotó: Moldovai parlament
A moldovai parlament csütörtökön elítélte az Ukrajna elleni orosz háborút, és „népirtásnak” nevezte, ahogy Moszkva a megszállt területeken a gyerekekkel bánik.
2024. május 31., 12:292024. május 31., 12:29
A parlament Moszkva-barát ellenzéki pártjai nem vettek részt a szavazáson.
A határozatot, amellyel együtt
a 101 fős testület 60 tagja támogatta. Maia Sandu moldovai elnök szintén elítélte a már több mint két éve tartó orosz agressziót.
Doina Gherman, a parlament alelnöke dokumentálta az ukrajnai háborúban életüket vesztett vagy eltűnt gyermekek számát, azzal a húszezer gyermekkel együtt, akiket az ukrán kormány adatai szerint Oroszországba vittek.
Az elfogadott nyilatkozat rámutat, hogy
az ukrajnai gyermekek több mint kétharmada volt kénytelen elhagyni otthonát, közülük mintegy kétmillióan külföldön kényszerültek menedéket keresni édesanyjukkal együtt.
Reghina Apostolova ellenzéki képviselő kettős mércével vádolta Sandu Cselekvés és Szolidaritás Pártját (PAS), mondván az országgyűlésnek az egykori Jugoszláviában élő gyerekek szenvedéseit is el kellett volna ítélnie. Oleg Reidman, a parlament kommunista blokkjának (BECS) helyettes vezetője pedig
„Ők a szomszédaink. Ukrajnai gyerekek ezrei, menekült gyerekek élnek itt” – hangsúlyozta Radu Marian, a PAS képviselője az ellenzék kifogásait visszautasítva.
Oroszország nem ismeri el a vádakat, hogy ukrán gyerekeket raboltak el és deportáltak. Moszkva megfogalmazása szerint csak biztonságos helyre szállították őket, hogy távol legyenek a háborús zónától.
A térségbeli orosz befolyás fokozódásától tartó Washington támogatásáról biztosította szerdán Chișinăuban Moldovát az amerikai külügyminiszter.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
szóljon hozzá!