Elhunyt Mádl Ferenc

Elhunyt vasárnap Mádl Ferenc, egykori magyar államfő, jelentette be a magyar Köztársasági Elnöki Hivatal. Az exállamfőt 80 éves korában érte a halál. Mádl Ferenc 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke, 1990 és 1993 között tárca nélküli miniszter, 1993 és 1994 között művelődés- és közoktatásügyi miniszter volt. A Széchenyi-díjas jogtudós Mádl a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja volt. Köztársasági elnökké a Kisgazdapárt jelölte 2000-ben, júniusban hatodikán az Országgyűlés megválasztotta Goncz Árpád utódjaként. 2005-ben bejelentette, hogy nem vállal még egy elnöki ciklust.

2011. május 30., 12:152011. május 30., 12:15

Mádl Ferenc 1931. január 29-én született a Veszprém megyei Bándon. Jogi diplomáját 1955-ben szerezte a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE). Bírósági fogalmazóként, majd bírósági titkárként dolgozott, 1956-ban az MTA Hivatalának állam- és jogtudományi referense lett, később osztályvezetője volt 1971-ig, majd 1980-ig az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének főmunkatársa volt.

1971-től az ELTE docense, 1973-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Számos külföldi egyetemen oktatott vendégprofesszorként, 1993-ban az MTA rendes tagjává választották.

1990 májusában kinevezték Antall József kormányának Európa-ügyi és a tudománypolitikáért felelős tárca nélküli miniszterévé, 1993 februárjában pedig művelődési és közoktatási miniszteri mandátumot kapott. Ez utóbbi tisztségét a Boross-kormányban is megtartotta.

Először 1995-ben jelölték köztársasági elnöknek az akkori ellenzéki pártok (Fidesz, MDF, KDNP, FkgP), akkor azonban Göncz Árpádot választotta államfőnek az Országgyűlés.

Az FkgP 2000-ben ismét őt jelölte az elnöki tisztségbe, ezúttal meg is választották. Elnöki mandátuma végén, 2005-ben bejelentette: nem vállal újabb mandátumot. Utódjává Sólyom Lászlót választották.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Meghaladja a harmincat a kijevi légicsapás halálos áldozatainak száma

Eddig 31 halálos áldozatot találtak meg Kijevben annak a többszintes lakóháznak a romjai alatt, amelyet csütörtökre virradóra rakétatalálat ért, a sebesültek száma meghaladta a 150-et.

Meghaladja a harmincat a kijevi légicsapás halálos áldozatainak száma
2025. augusztus 01., péntek

Lavrov európai „Negyedik Birodalmat” vizionál az ukrajnai háború kapcsán

Németország és az Európai Unió teljes autoriter és militarista irányba sodródáik – állítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Lavrov európai „Negyedik Birodalmat” vizionál az ukrajnai háború kapcsán
2025. augusztus 01., péntek

Bírálja Nicușor Dant a Zsidó Világkongresszus vezetője a fasiszta propaganda elleni törvény elleni fellépése miatt

A fasiszta propaganda elleni törvény hatályba lépésének halogatása a holokauszt tagadását és a háborús bűnösök rehabilitációját ösztönözheti – figyelmeztetett a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder csütörtökön.

Bírálja Nicușor Dant a Zsidó Világkongresszus vezetője a fasiszta propaganda elleni törvény elleni fellépése miatt
2025. augusztus 01., péntek

Washington: adja meg magát a Hamász!

A gázai helyzetről tárgyalt Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben – jelentette a kormányfő hivatala.

Washington: adja meg magát a Hamász!
Washington: adja meg magát a Hamász!
2025. augusztus 01., péntek

Washington: adja meg magát a Hamász!

2025. augusztus 01., péntek

Trump egy héten belül megállapodást akar az ukrajnai háború lezárásáról

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy külföldi megbízottja, Steve Witkoff a következő napokban Oroszországba utazik, mivel az elnök az ukrajnai konfliktus befejezését szorgalmazza.

Trump egy héten belül megállapodást akar az ukrajnai háború lezárásáról
2025. július 31., csütörtök

Nemzetközi vonatjáratokat is érint a Keleti pályaudvar hamarosan kezdődő felújítása

A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.

Nemzetközi vonatjáratokat is érint a Keleti pályaudvar hamarosan kezdődő felújítása
2025. július 31., csütörtök

Visszatáncolt Zelenszkij, visszaállította a parlament a korrupcióellenes szervek függetlenségét

Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.

Visszatáncolt Zelenszkij, visszaállította a parlament a korrupcióellenes szervek függetlenségét
2025. július 31., csütörtök

Trump visszaszólt Medvegyevnek, fontos ukrán város elfoglalását jelentették be az oroszok

Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.

Trump visszaszólt Medvegyevnek, fontos ukrán város elfoglalását jelentették be az oroszok
2025. július 31., csütörtök

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot

Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot
Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot
2025. július 31., csütörtök

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot

2025. július 31., csütörtök

Moszkva szerint az orosz gazdaság már immunis a nyugati szankciókra

Az orosz gazdaság sikeres a nyugati szankciók dacára, mondhatni, az ország már immunis lett az ilyen korlátozásokkal szemben – jelentette ki szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov.

Moszkva szerint az orosz gazdaság már immunis a nyugati szankciókra